Pár perce ért véget a szerda este megrendezett Televíziós Újságírók Díja. Az eseményen idén is tizennégy kategóriában hirdettek nyerteseket, az RTL 6, a TV2 Csoport 4, az AMC, az Antenna Entertainment, az ATV és az MTVA pedig 1-1 elismerést kapott. A HVG, az Index, a Marketing&Media, a Márkamonitor, a Media1, az Origo, a port.hu, a SorozatWiki, a Színes RTV, a Telenovella magazin és a TVR-hét szakújságíróiból álló grémium díjazta a tavalyi év legkiemelkedőbb televíziós teljesítményeit és személyiségeit. A mára legnagyobb tévés gálát 11. alkalommal rendezték meg, a díjakat az elismerést alapító szakmédiumok munkatársai adták át. Az eseményen rekord létszámú vendég és híresség vett részt.
Az eseményen az RTL nyerte a legtöbb díjat, szám szerint tizennégy kategóriából, hatot. Tarolt a Mellékhatás 2. évada, mely behúzta az idén összevont sorozat kategóriát (heti és napi együtt), ezen kívül a legjobb színésznőnek Sztarenki Dórát, a legjobb színésznek pedig Nagy Zsoltot választották. Az RTL két tavalyi nagy újdonsága is kapott díjat, a Sztárbox a legjobb nagyszabású showműsor lett, Az Árulók pedig a reality kategóriát nyerte meg. A legjobb zsűritagnak a The Voice-ban nyújtott teljesítményéért, Miklósa Erikát választották.
A TV2 Csoport szintén eredményes volt és négy elismerést zsebelt be. A tavalyi év után, 2024-ben három kategóriában is újrázott. A legjobb gasztro reality ismét a Séfek Séfe lett, a legjobb férfi műsorvezetőnek pedig megint Till Attilát választották, női műsorvezetők között pedig idén is Lékai-Kiss Ramóna nyert. Továbbá Básti Juli női mellékszereplőként, a Pepében nyújtott alakításért kapott elismerést. Ezeken kívül a legjobb talkshow az Adom napom (VIASAT3), a legjobb szórakoztató-ismeretterjesztő műsor a Tiltott zónák (Spektrum), valamint vetélkedő kategóriában a Géniuszok Géniusza (ATV) nyert. A legjobb férfi mellékszereplőnek pedig Kálloy-Molnár Pétert választották, a Tündérkertben (Duna) nyújtott alakításéért. A jelöltek teljes névsora itt olvasható el.
Íme a nyertesek listája:
Nagyszabású showműsor
Sztárbox
Vetélkedő
Géniuszok Géniusza
Reality
Az Árulók
Gasztroreality
Séfek séfe
Talkshow
Adom a napom
Szórakoztató-ismeretterjesztő műsor
Tiltott zónák
Zsűritag
Miklósa Erika (The Voice)
Női műsorvezető
Lékai-Kiss Ramóna
Férfi műsorvezető
Till Attila
Sorozat
Mellékhatás
Színésznő
Sztarenki Dóra (Mellékhatás)
Színész
Nagy Zsolt (Mellékhatás)
Női mellékszereplő
Básti Juli (Pepe)
Férfi mellékszereplő
Kálloy Molnár Péter (Tündérkert)

Ők mérkőznek meg most vasárnap az idei Sztárbox 5. adásában

12 év után távozik Krug Emília az ATV-től

Ekkor lesz az idei Sztárbox döntője

Kiderült, hogy mikor búcsúzik a Féktelen szív a TV2-n

Új török sorozat indul a TV2 legfontosabb délutáni sávjában
