A Dal 11. etapja tavaly január és március között volt látható a Dunán, a versenyt végül Oláh Ibolya dala nyerte meg. A dalverseny idén vadonatúj évaddal jelentkezik. A Dal 2023-ba január 22-ig nevezhettek az előadók, végül pedig 40 produkcióra szűkült a mezőny, amelyek közül majd a zsűri és nézők választják ki az év dalát.
A Dal 2023 március 11-én, szombaton 19:35-kor indul a csatornán. A tavalyi évhez hasonlóan most is Wolf Kati, Mező Misi, Egri Péter és Ferenczi György fogják értékelni a produkciókat. A heteken át tartó műsorba többek közt olyan előadók dalai lesznek halhatók, mint Pál Dénes, Nagy Bogi, Kamarás Iván, Kovács Áron, Kocsis Tibor, valamint a Sztárban sztár leszek! felfedezettjei, Gábor Márkó és Szirtes Dávid.

Már nyár elején indul az RTL új műsora, az Ingatlanvadászok Fördős Zé vezetésével

A TV2 most már több ismétlést sugároz a Kincsvadászokból, mint amennyi új részt ad

Az X-Faktor legsikeresebb mentora lesz a Csillag születik egyik zsűritagja

Új évada készül az itthon a SkyShowtime-on elérhető népszerű thriller-drámasorozatnak

Megérkezett A mackó 4. évadának első előzetese
