A Nyolc tanú (8 Zeugen) című krimisorozat 2021 márciusában debütált a német RTL+-on. A 8 részből álló miniszéria 2022 novemberében a magyar RTL+-on is elérhetővé vált, hamarosan pedig az egyik hazai tévéadón is képernyőre kerül. A Nyolc tanú január 30-án, kedden 23 órakor dupla résszel debütál a Coolon. A produkció hétköznap esténként két résszel jelentkezik majd a csatornán.
A sorozat története szerint egy látogatókkal teli múzeum kellős közepén elrabolnak egy tízéves kislányt. A gyermek megmentésének egyetlen kulcsa annak a nyolc személynek az emlékeiben van eltemetve, akik szemtanúi voltak az esetnek. Ők azonban semmire sem emlékeznek. A lány apja, Konrad szenátor arra kéri a rendőrséget, hogy vonják be az ügybe Dr. Jasmine Braun pszichiátert, aki szakértője az emlékezetkutatásnak. A memóriakutató megkezdi a nyomozást a tanúk emlékei között, de némelyik szemtanú kapcsolatai ideiglenesen tévútra viszik az ügyet, miközben az idő egyre csak fogy.

A TV2 leleplezte, hogy ki lesz az idei a Nagy Ő

Új török sorozat érkezik az egyik országos csatorna főműsoridejébe

Szinte biztos, hogy megszűnik két régi népszerű magyar csatorna

A világpremierrel együtt hozzánk is megérkezik a legújabb török sorozat

18 új sorozat, vagy friss évad érkezik júliusban a Netflixre
