A Trónok harca sokak szerint azt követően veszítette el a rá jellemző magas minőséget, hogy a produkció története a 6. évad elejétől leelőzte A tűz és jég dala regénysorozatot. George R. R. Martin azonban egyeztetett a széria készítőpárosával, meghagyta David Benioffnak és D. B. Weissnek, hogy milyen fordulatoknak kell mindenképpen belekerülnie a tévés adaptációba. Shireen Baratheon megégetése és Bran Stark királlyá koronázása mellett a harmadik ilyen csavar Hodor halála volt. Ez utóbbiról beszélt most Martin az október elején megjelent Fire Cannot Kill a Dragon című interjúkötetben, melyben a szerző elárulta, hogy a Winds of Winter című könyvben sokban különbözik majd Hodor halála a sorozatban látottaktól.
“Elégedett voltam azzal, ahogy Hodor szálát elvarrták a sorozatban. A könyvváltozatban azonban különbözni fog a jámbor behemót sorsa. A televíziós adaptációban fizikailag közelítették meg a dolgot azzal, hogy Hodor egy ajtót tartott, egészen addig míg át nem törtek rajta az élőhalottak. A regényben máshogy fog alakulni a karakter története, aki egy régi kardot lop el a kriptából, Bran Stark pedig átveszi az uralmat felette. Így fognak közösen vívni és harcolni a végsőkig, az viszont ugyanúgy lesz, hogy Hodor tragikus halált hal” – mondta az író James Hibberdnek, és hozzátette, a járvány miatti önkéntes karantén jót tett az alkotókedvének. A szerző saját bevallása szerint halad a munkával, de rengeteg van még hátra belőle.
Köllő Babett átigazolhat az RTL-hez
Kiderült, hogy mikor érkezik a The Last of Us 2. évada
9 év után távozik az MTVA egyik legismertebb produkciójának műsorvezetője
Megvan, hogy mikor érkezik a VIASAT3 és a WMN közös talkshowjának új évada
Vadonatúj, a világ különböző pontjain forgó párkereső reality érkezik az RTL-re
A sorozatoknál A sógun, a filmeknél pedig az Emilia Pérez tarolt a 2025-ös Golden Globe-gálán