A Trónok harca tévésorozat alapjául szolgáló regények szerzője, George R. R. Martin még mindig nem fejezte be A tűz és jég dala-sorozat soron következő, azaz hatodik részének (A tél szelei) munkálatait. Az évek óta húzódó megjelenés közben az HBO szériája utolérte a történések fonalát, saját irányt vett és idén májusban véget is ért. A rajongók jelentős része nem volt megelégedve a lezárással és nem szeretnék, ha Martin hasonló végkifejletet vinne majd papírra. Viszont az amerikai Tolkiennek is becézett író úgy tűnik, hogy nem hátrál ki előzetes elképzeléseiből.

„Ha szilárd elképzeléseid vannak egy befejezést illetően, de külső nyomásra mégis más irányba tereled a cselekményt, az tönkreteszi az addig felépített szerkezetet” – mondta az Entertainment Weeklynek. „Nem szoktam rajongói oldalakat böngészni. Úgy akarom megírni a könyvet, ahogy a kezdetektől fogva elterveztem. Amikor pedig megjelenik, szerethetik vagy utálhatják. Nem csak be szeretném fejezni, de olyan jól szeretném megírni, ahogy csak tőlem telik. Nincs többé hajsza. A sorozat véget ért. Én írom a könyvet. Készen lesz, amikor készen lesz” – zárta le nyilatkozatát.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Trónok harca készítőivel megtárgyalta az általa kigondolt főbb fordulatokat és még mindig fenntartja, hogy hű maradjon ezekhez. Valószínűnek tűnik tehát, hogy ugyanaz a személy foglalja majd el a vastrónt a könyvekben, mint aki a sorozatban is.

hirdetés
hirdetés

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna

Kiderült, hogy mikor érkezik a Sweet Tooth: Az agancsos fiú utolsó évada a Netflixre

Jövő héten 2 nagy műsor is véget ér a TV2-n

Golden Globe-díjas színész csatlakozott a Wednesday 2. évadához

A nyáron új székházba költözik az RTL egy része