A The Witcher 2. évados forgatását idén februárban kezdte el a stáb, egy hónap múlva azonban le kellett állniuk, mert az egyik színész, Kristofer Hivju megfertőződött. A kényszerszünet több hónapra nyúlt, hiszen egészen augusztusig nem indulhattak újra a munkálatok. November elején Anglia 30 napra bezárkózott, emiatt pedig a The Witcher készítői úgy döntöttek, hogy az ország déli felére költöznek át, ahol az Arborfield Stúdióban forgatnak tovább. Pár nappal később azonban kiderült, hogy a sorozat közreműködői közül négyen is koronavírusosak lettek, ezért azonnali hatállyal leállították a felvételeket.

Újabb nagy, szinte minden napot érintő műsorváltozás lesz a TV2-n

Az Agymenők egyik fontos szereplőjéről fog szólni a sorozat vadonatúj spinoffja

Vadonatúj előzetes érkezett A szolgálólány meséje utolsó évadához

Kiderült, hogy ki lesz a TV2 vadonatúj realityjének műsorvezetője

Ingyenesen elérhetővé vált YouTube-on az egyik népszerű Star Wars sorozat első három epizódja
