A Fear The Walking Dead már akkor újat mutatott az AMC-n futó anyasorozat nézőinek, amikor 2015-ben bemutatkozott a képernyőkön. A színesebb fényképezésével, az életszerűbb dialógusokkal és a kicsit sem képregényes stílussal rögtön rengeteg rajongót szerzett magának a spinoff. Míg a The Walking Dead mostanában elment a súlytalan akciójelenetek erőltetése irányába, addig a Fear The Walking Dead kvázi újrakezdi az egész történetet a 4. évad premierjében. Az eredeti szériából ugyanis átemelnek erre a szezonra egy karaktert, Morgant, akinek a szemével láthatjuk, milyen a totális háborúból átcsöppenni a reménytelen zombiapokalipszisbe. Az évadpremiert az AMC jóvoltából láttuk, a hivatalos tévés premier előtt.
A Fear The Walking Dead egyik nagy előnye a The Walking Deaddel szemben mindig is az volt, hogy nagyon jól válogattak helyszíneket az alkotók. Míg az első évadban főleg Los Angelesben mozgott a széria, addig később olyan helyekre látogattunk el, mint Mexikó, a végtelen óceán, de még a farmos szezont is ügyesebben abszolválták az írók, mint az anyasorozatban. A főszereplőkkel egyébként semmi probléma nincsen, ezért is várjuk a második részt április 22-én, amikor már Aliciáék is tevékenyen részesei lesznek a sztorinak. Érdekes lesz, ahogyan a két zombis produkció eltérő hátterű és lelki világú szereplői ütköztetik majd egymással a nézeteiket.
Április 16-án, hajnali 04:00-kor lesz látható a Fear The Walking Dead 4. évadpremierje, az amerikai premierrel egy időben, magyar felirattal. A szinkront előnyben részesítőknek sem kell majd sokáig várniuk, éjjel 23:00-kor ugyanis magyar hanggal is bemutatkozik a szezon. A Fear The Walking Deadről mostanra egészen bizonyosan kijelenthető, hogy köröket ver az anyasorozatra, így kíváncsian várjuk, miként folytatódik a jól ismert és a frissen csatlakozott karakterek sorsa. Értékelés: 8/10

Változás történt a TV2 hétköznap estéiben

Premierdátumot és új előzetest kapott a Black Mirror 7. évada

Hamarosan véget ér A mi kis falunk napi ismétlése az RTL-en

Hatalmas műsorváltozás a TV2-n: Új időpontban és több epizóddal érkezik a Hunyadi folytatása

A renitens, a Gólkirályság és a Sztárban sztár kapta a legtöbb jelölést a Televíziós Újságírók Díján
