2019 októberében az HBO egyik pillanatról a másikra kaszálta el a Trónok harca előzménysorozatát, a Bloodmoont, majd szinte azonnal bejelentették, hogy 10 részes berendelést kapott egy House of the Dragon című sárkányos spinoff. A produkció a Targaryen-családról fog szólni, az utolsó sárkánylovasokról, akik elfoglalták maguknak Sárkánykőt. A történet George R. R. Martin regényén, a Tűz és véren alapszik, mely Hódító Aegonnal, a Vastrón készítőjével kezdődik, aztán egyfajta történelemkönyvként végigveszi az összes olyan generációt, akik azért küzdöttek, hogy megőrizzék a Targaryenek uralmukat.

A House of the Dragon első szezonjának fejlesztése a koronavírus-járvány alatt sem állt le, Martin vezetésével az írók az otthonukban dolgoztak a forgatókönyvön. A szériáról egyelőre keveset tudni, hiszen a tényleges forgatás még el sem kezdődött, az amerikai sajtó azonban 2022-es premierdátumot emleget általában a produkció kapcsán. A külföldi lapok nemrég újra felkaptak egy interjút, amelyet korábban Francesca Orsi, az HBO képviselője a Hollywood Reporternek adott. Ebből az is kiderült, hogy a csatorna nem aprózza el, és rengeteget költenek a spinoff első 10 részére.

“A Trónok harca első szezonjának összköltségvetése 50 millió dollár volt, ennyiből nem lehetne elkészíteni egy sárkányos sorozatot. A House of Dragon the Dragon ehhez képest jóval nagyobb összegbe fog kerülni. Az HBO-nál nem arra törekszünk, hogy biztonsági játékot játsszunk, újat szeretnénk mutatni a rajongóknak” – mondta a szakember. A produkció első szezonjának epizódjai 5 millió dollárból készültek, a későbbi évadokban már átlagosan 10 millióra, majd a 8. etap esetében 15 millió dollárra kúsztak fel a részek elkészítésének költségei.

28. heti nézettség - Tarolt a Barátok közt utolsó epizódja

3 rövid előzetes érkezett a Keresztanyu 2. évadához

A Netflix megmentheti a 3. évad után elkaszált sorozatot

Kiderült, hogy ki lesz a visszatérő Nagy Ő műsorvezetője

Az HBO új sorozata drágább lehet a Trónok harcánál

Hogyan lehet díjmentesen használni az RTL Most+-t? (x)