A tűz és jég dala regények egyik megdöbbentő fordulata az volt, amikor a Vörös Nászban meggyilkolt Catelyn Stark visszatért a halálból. A nő Lady Stoneheartként kezdett igazságot szolgáltatni George R. R. Martin történetében, a karakterre korábban jellemző mindenféle együttérzés nélkül. Az HBO produkciójának nézői már a 4. szezontól arra számítottak, hogy a televíziós adaptációban is képernyőre kerülhet a bosszúálló figura, nagyot kellett azonban csalódniuk. A Trónok harcában még csak említésként sem jelent meg Lady Stoneheart.

A Catelyn Starkot alakító Michelle Fairley is többször nyilatkozott róla, hogy szívesen visszatérne a szerepbe. Egy korábbi interjújában a sorozat egyik rendezője, Alex Graves azonban azzal indokolta Lady Stoneheart kihagyását, hogy csak akkor lenne értelme bemutatni a karaktert, ha van elég idő a történetszála kibontására. Martin a Trónok harca 8. premierje előtt árulta el, hogy sokáig nem értett azzal egyet, hogy olyan, a könyvekben megismert karaktereket hagyjanak ki, mint Quentyn Martell, az Ifjú Griff, vagy éppen Lady Stoneheart. Az interjút a legtöbben most szúrták ki és a világsajtó is a napokban kezdett el vele foglalkozni. A szerző szerint ráadásul D. B. Weiss és David Benioff remek munkát végeztek a műve adaptálásával, ezért hagyta nekik, hogy a könyvek egyes részeit kihagyják a szériából.

hirdetés

Premierözön a Netflixen: 21 új sorozat, vagy friss évad érkezik májusban

Reagál az RTL a TV2-re: jövő vasárnap este náluk is műsorváltozás lesz

Újabb, ezúttal azonnali műsorváltozás hétköznap este a TV2-n

Komoly műsorváltozás a TV2-n: Idő előtt, napiban érkezik a civiles Kincsvadászok új évada

16. heti nézettség - Évadszinten is brutális siker lett a Hunyadi-sorozat

Számos produkcióval bővül májusban az RTL+ kínálata

hirdetés