Az augusztusi premierek után most bemutatjuk milyen sorozatos újdonságok érkeznek az ősz első hónapja során a Netflixre. Szeptemberben 7 vadonatúj szériával, 4 friss évaddal és 1 szezon folytatásával bővül a streaming szolgáltató kínálata. Többek közt elérhetővé válik Nicole Kidman és Liev Schreiber vadonatúj szériája, Kristen Bell és Adam Brody közös produkciója, valamint egy megtörtént bűntényt feldolgozó sorozat is.
Szeptember 5-én lesz a premierje Nicole Kidman és Liev Schreiber közös drámaszériájának, A tökéletes párnak (The Perfect Couple). A 6 részes minisorozat Elin Hilderbrand azonos című regénye alapján készült. Amelia Nantucket egyik legvagyonosabb családjába készül beházasodni, azonban a pazar esküvő katasztrófával végződik. Egy holttestet találnak a kikőtőben, a násznépből pedig mindenki gyanúsítottá válik.
12-én érkezik a platformra a Milliárdosok szigete (Billionaire Island / Milliardærøya) című norvég vígjátéksorozat 1. évada. A középpontban két norvég család áll, akik kik esküdt ellenségek a globális lazaciparban. Az egyik haltenyésztő vállalat könyörtelen vezetője ki szeretné vásárolni helyi riválisát, hogy ő lehessen a világ legnagyobb lazactermelője. Szintén ezen a napon kerül be a kínálatba az Éjfél a Pera Palace Hotelben (Midnight at The Pera Palace / Pera Palas’ta Gece Yarisi) 8 epizódból álló 2. etapja. A török drámaszéria folytatásában Esra és Ahmet visszamegy az 1940-es évekbe, hogy kiderítsék ki a lány édesanyja. Ahmet rájön, hogy repedést hoztak létre az időben, ami Halit felbukkanásával további bonyodalmakhoz vezet.
Szeptember 12-én válik elérhetővé az Emily Párizsban (Emily in Paris) 4. szezonjának 5 részes második felvonása. Az évad 5 epizódos első fele augusztus 15-én debütált a streaming szolgáltatón. Emily és Gabriel között feszültség alakul ki, mivel Camille még mindig nem árulta el a nagy titkát. Sylvie szeretne üzleti kapcsolatba lépni Macelloval, ezért Emilyt kéri meg rá, hogy segítsen találkozni vele Rómában. Marcello azonban lehet, hogy több lesz Emily számára egy munkatársnál.
18-án jön a Netflixre egy argentin vígjátéksorozat, az Irigység (Envious / Envidiosa) 12 epizódos 1. évada. A történet szerint a kis híján 40 éves Vicky ultimátumot ad a pasijának; vagy elveszi feleségül, vagy szakítanak. Miután a nő egyedül marad, beleveti magát a randizásba, és elkezdi keresni azt a férfit, akivel összeházasodhat, mit sem sejtve, hogy milyen mély – és vicces – önismereti útra indul ezzel. 19-től lesz megtekinthető a Szörnyeteg antológia sorozat 2. etapja, amely a Szörnyetegek: A Lyle és Erik Menendez-sztori (Monsters: The Lyle and Erik Menendez Story) címet kapta. A megtörtént bűnesetet feldolgozó, 9 részből álló produkció a Mendes fivérek életét mutatja be, akik 1989-ben, Beverly Hillsben megölték a szüleiket.
Szeptember 19-én debütál egy vadonatúj japán drámasorozat, A gonoszok királynője (Queen of The Villains / Gokuaku Joou). Az 5 epizódból álló produkció a 80-as években játszódik. Egy melegszívű lány vérsomjas profi pankrátorrá válik, akinek megosztó, kaotikus kézitusái egy egész népet fordítanak maga ellen. 20-án kerül be a kínálatba a Kegyetlen örökség (Blood Legacy) című dél-afrikai drámasorozat. A 20 részes 1. etapban több évnyi távolmaradás után Khanyi Adesina hazatér, hogy harcba szálljon a családi üzleti birodalomért, amely összeroppani látszik a korrupció alatt.
25-én érkezik a platformra a Királyok voltunk (We Were Kings / Los Reyes de Oriente) 6 epizódos 1. szezonja. A mexikói drámaszéria cselekménye szerint szorosan összetartó trió uralja a gettók világát Mexikóvárosban. Azonban egy tragédia letöri vezető szerepüket, és szembefordítja kettőjüket. 26-án válik elérhetővé egy olasz drámasorozat, a Kiút a sötétségből (Everything Calls For a Salvation / Tutto Chiede Salvezza) 5 részből álló 2. évada. Két évvel az első etap története után, Daniele és Nina szülők lesznek, azonban nem sokkal a baba születése után különválnak, és a teljes felügyeletért küzdenek. Daniele ápolónak tanul, és ugyanabban a kórházban lesz gyakornok, ahol annak idején őt is kezelték.
Szintén szeptember 26-án debütál a Kristen Bell és Adam Brody főszereplésével készült Bármit, csak ezt ne (Nobody Wants This). A 10 epizódból álló romantikus vígjátéksorozatban, egy szabadelvű podcaster és egy szinglivé vált rabbi találkozik egy buliban, ahol rögtön érzik, hogy van köztük valami. Azonban az eltérő életszemléletük, és a hol jószándékú, hol szabotáló családjuk is közéjük áll. Már csak az a kérdés, hogy a kapcsolatuk túléli-e az útjukba állított akadályokat. 27-től lesz megtekinthető A sötétség teremtménye (Gyeongseong Creature / Gyeongseong Keuricheo) című dél-koreai drámasorozat 2. etapja. A történet 1945 után, egy időugrást követően 2024 Szöuljában folytatódik. Jang Tae-sang és Yoon Chae-ok sorsa még jobban összefonódik.
A Max szeptemberi sorozatpremierjeit itt, filmes újdonságait pedig itt ismertettük. A SkyShowtime-ra érkező legnagyobb szériákat és egész estés alkotásokat itt, míg a Disney+ friss produkcióit itt mutattuk be. Hamarosan pedig bemutatjuk a Prime Video újdonságait is.