A SkyShowtime augusztus után szeptemberben is számos premierrel jelentkezik majd, azonban a streaming szolgáltató most is csak a legfontosabbakat tette közzé. Ezúttal 9 kiemelt produkciót mutatunk be, amelyek között megtalálható két idei mozis premier, egy népszerű krimisorozat új évada, egy hollywoodi sztár újdonsága, valamint egy gengszterszéria harmadik felvonása is. 

Tulsa királya (Fotó: Brian Douglas/Paramount+)

12-én debütál a Dexter: Feltámadás (Dexter: Resurrection) 10 részes 1. szezonja. Először az első két epizód kerül fel a platformra, majd a továbbiak hetente válnak elérhetővé. A történet három héttel a 2020-ban bemutatott mini-évad, a Dexter: Új vér eseményeit követően játszódik. Miután Dexter Morgant a saját fia mellkason lövi, a kómából felébredve megtudja, hogy Harrison nyomtalanul eltűnt. Dexter felismeri, hogy milyen súlyos dolognak tette ki a fiát, és New Yorkba megy, hogy megtalálja, és helyrehozza a dolgot. De amikor a Miami Metro munkatársa, Angel Batista kérdéseket tesz fel neki, Dexter rájön, hogy a múltja hamarosan utoléri őt. A visszatérő színészek között van Michael C. Hall (Dexter), Jack Alcott (Harrison) és David Zayas (Angel) is, rajtuk kívül pedig többek között olyan új arcok mutatkoznak be a sorozatban, mint Peter Dinklage, Krysten Ritter, David Dastmalchian, Uma Thurman, Neil Patrick Harris és a Modern családból ismert Eric Stonestreet.

13-án kerül fel az Ian McKellen főszereplésével készült 2023-as thriller, a The Critic. Anand Tucker (Bűnös utakon, Szökőhév) filmje az 1930-as évek Londonjában játszódik, amikor a rettegett színikritikus, Jimmy Erskine összetűzésbe kerül a Daily Chronicle új tulajdonosával, David Brooke-kal. Erskine ezért fausti alkut köt a kezdő, ám ambiciózus színésznővel, Nina Landdel, aki bármire hajlandó, hogy a kritikus kegyeibe férkőzzön. A mellékszerepekben olyan sztárok bukkannak fel, mint Mark Strong, Gemma Arterton, Lesley Manville és Ben Barnes.

15-én egy 2024-es horrorthrillerrel, az Emberiességgel (Humane) bővül a szolgáltatás kínálata. Az ökológiai összeomlás miatt a világ vezetői szélsőséges intézkedésekre kényszerülnek, hogy csökkentsék a bolygó népességét. A jómódú környéken élő, nyugalmazott riporter egy családi vacsorán közli négy felnőtt gyerekével, hogy jelentkezni kíván az ország új eutanáziaprogramjába. Ám az apa terve szörnyen balul sül el, ami kiélezett feszültséghez vezet és kaotikus családi eseménysorozatot indít el. A filmet David Cronenberg lánya, Caitlin Cronenberg rendezte, a főbb szerepeket pedig többek között Jay Baruchel, Emily Hampshire és Peter Gallagher játsszák.

8 hónappal a hazai mozis premiert követően, szeptember 16-tól a SkyShowtime-on is elérhető lesz a díjnyertes A brutalista (The Brutalist). Az Adrien Brody főszereplésével készült dráma egy újító szemléletű építész, Tóth László sorsát mutatja be, aki a második világháború utáni Európából Amerikába menekül, hogy új életet kezdjen a feleségével, Erzsébettel. A számára idegen országban László teljesen magára van utalva, végül Pennsylvaniában telepedik le, ahol a gazdag és befolyásos gyáros, Harrison Lee Van Buren felfigyel a kivételes építési tehetségére. A filmet tíz Oscar-díjra jelölték, három kategóriában diadalmaskodni is tudott – elvitte a legjobb férfi főszereplőnek, a legjobb operatőrnek és a legjobb eredeti filmzenének járó szobrot is.

7 hónappal a mozis bemutató után, 17-én felkerül a Szeptember 5. (September 5) című történelmi dráma-thriller is. A megtörtént eseten alapuló, Oscar-díjra jelölt film egy olyan sorsdöntő eseményt mutat be, amely megváltoztatta a televíziós közvetítések világát. A történet az 1962-es müncheni olimpiai játékok idején játszódik, és az amerikai riporterek szemszögéből tárja elénk, hogyan állt át villámgyorsan az egész stáb a sporttudósításról az izraeli atléták túszdrámájának közvetítésére.

25-én rajtol el a Tulsa királya (Tulsa King) 3. etapja. A premier napján az első rész kerül fel, a továbbiak hetente válnak elérhetővé. A Sylvester Stallone nevével fémjelzett bűnügyi drámasorozat egy Dwight Manfredi nevű maffiózót követ nyomon, aki Tulsában kezdte el felépíteni saját birodalmát, miután 25 évnyi börtön után elárulta a maffiacsaládja. A 10 epizódból álló 3. szezonban egy minden eddiginél veszélyesebb ellenfél bukkan fel: az óriási vagyonnal rendelkező Dunmire család, amely nem a hagyományos szabályok szerint játszik, ezért Dwight kénytelen erővel megvédeni a családját és mindazt, amit felépített. Az új évadban – amelynek alkotója Taylor Sheridan (Yellowstone, Kingstown polgármestere) – felbukkan Samuel L. Jackson is, akinek karaktere saját sorozatot kap.

26-án debütál egy 5 részes akciókaland-sorozat, az Atomic. A produkció 2 epizóddal indít, majd hetente 1 résszel folytatódik. A történet középpontjában két férfi áll: a szabad szellemű Max, aki drogfutárként járja a Közel-Keletet, valamint Mohammed, aki a saját múltja és az életére törő emberek elől menekül. Mindketten kétségbeesetten próbálnak jó útra térni, miközben a sors összesodorja őket a líbiai sivatagban, ahol belecsöppennek egy aljas venezuelai kartell ördögi tervébe. A két központi karaktert a Trónok harca egyik sztárja, Alfie Allen, valamint Shazad Latif alakítják. A széria William Langewiesche Atomic Bazaar című könyvének adaptációja.

29-én a Szimat naplója (Dog Man) című animációs filmmel bővül a SkyShowtime felhozatala. Dav Pilkey azonos című könyvsorozatát az Emmy-díjas rendező, Peter Hastings (Kung Fu Panda: A rendkívüliség legendája, Kandúrbanda) adaptálta. Amikor egy életmentő műtét során összeolvad egy rendőrtiszt és egy kutya, megszületik Szimat. A félig ember, félig kutya teremtmény felesküdött, hogy szolgál és véd. Szimat nemcsak új identitását kénytelen felvállalni, hanem a gonosztevő macska, Petey galád cselszövéseit is meg kell akadályoznia. A karaktereket olyan színészek szólaltatják meg, mint Pete Davidson, Isla Fisher és A Gyűrűk Ura-filmekkel híressé vált Billy Boyd.

Ugyancsak 29-én kerül fel a Mr. Bigstuff 6 részes 2. évada. A vígjátéksorozat felbomlott családokról, érzékeny macsókról és a szőnyegüzletről mesél. Két egymástól elhidegült testvér története ez: Glen, az idegeskedő maximalist igyekszik megélni a kertvárosi eszményképet, Lee pedig egy igazi alfahím, aki gyógyszerezi magát, és nála van egy kekszes doboz, amiben az apja hamvait tartja. A testvérpárt Danny Dyer (Riválisok, EastEnders) és Ryan Simpson (A korona, Holby Városi Kórház) keltik életre.

Az RTL+ szeptemberi újdonságait itt, a Disney+ friss megjelenéseit pedig itt mutattuk be. Hamarosan ismertetjük a Netflix, az HBO Max és az Amazon Prime Video szeptemberi tartalmait is.

hirdetés

Az Árulók egyik népszerű játékosa lesz az Útközben elmeséled következő vendége

Két népszerű saját gyártású műsor is dupla résszel folytatódik a hétvégén

Premierözön a Netflixen: 14 film kerül fel októberben a streaming szolgáltatóra

Rövid szünetre megy a Sztárbox

Premierözön a Netflixen: 26 új sorozat, vagy friss évad érkezik októberben

Vadon Jani folytatja a kalandozást - ezt érdemes tudni a Várfoglalók 3. évadáról (x)