A SkyShowtime novemberi premierjeinek ismertetése után most bemutatjuk, hogy milyen produkciók kerülnek fel decemberben a platformra. A streaming szolgáltató ezúttal is csak a legfontosabbakat jelentette be előre. Ezúttal 4 kiemelt produkciót mutatunk be, amelyek között megtalálható egy idei mozipremier és egy svéd bűnügyi drámaszéria folytatása is. 

Mission: Impossible – A végső leszámolás

6-án debütál a The Iris Affair című thrillersorozat 8 részes 1. évada. A premier napján 3 epizód kerül fel, a továbbiak hetente válnak elérhetővé. A rejtélyes géniusz, Iris Nixon online rejtvények sorozatának megfejtésén keresztül eljut Firenze egyik teréhez, ahol találkozik a karizmatikus vállalkozóval, Cameron Beckkel. A férfi ajánlatot tesz a lánynak: dolgozzon neki, és bogozzon ki egy szigorúan titkos technológiát. Sikerül felpiszkálnia Iris érdeklődését, és a lány rábólint. Ám amikor rájön, milyen veszélyes ez az eszköz, ellopja az aktiválási szekvenciát tartalmazó naplót. Könyörtelen hajsza veszi kezdetét egy elhagyatott szardíniai bungalótól Róma nyüzsgő utcáiig. Irist Niamh Algar (A farkas gyermekei, Elkövetők) játssza, míg Cameront Tom Hollander (Viszály, A Fehér Lótusz) formálja meg. A produkció alkotója Neil Cross (Luther, A Moszkitó-part).

8-án rajtol el egy svéd bűnügyi drámaszéria, a Veronika 2. szezonja. A 6 epizódból álló etap 2 résszel indít, majd hetente érkezik új. A folytatásban Veronika Grent még mindig a múlt kísérteteivel hadakozik, és továbbra is rejtélyes látomások gyötrik. Türelmetlenül várja, hogy újra rendőrként dolgozhasson, és a dolgok visszatérjenek a normális kerékvágásba. Ám egyszer csak egy sötét és zavarba ejtő gyilkossági rejtély kellős közepén találja magát, amelynek gyökerei 60 évre nyúlnak vissza. A főszerepben továbbra is Alexandra Rapaport (A vadászat, Sandhamni gyilkosságok) látható.

December 15-én dupla epizóddal mutatkozik be az All Her Fault című 8 részes dráma-minisorozat. Ezt követően hetente kapunk egy újabb fejezetet. A történet szerint Marissa Irvine megérkezik a Crescent Hollow Road 1800-as szám alá, hogy hazavigye kisfiát, Milót, aki új iskolájában megismert barátjánál vendégeskedik. Ám legnagyobb megdöbbenésére az ajtót nyitó nő nem a vendéglátó anyuka. Még csak nem is a bébiszitter. És Milo nincs ott. Ezzel pedig kezdetét veszi minden szülő legnagyobb rémálma. A sorozat Andrea Mara azonos című bestseller regényén alapul. A főszereplőt Sarah Snook (Utódlás, Pieces of a Woman) kelti életre, a mellékszerepekben pedig többek között olyan színészek bukkannak fel, mint Dakota Fanning, Michael Peña, Sophia Lillis és Jake Lacy.

7 hónappal a mozis premierje után, 17-én a SkyShowtime-on is elérhetővé válik Tom Cruise utolsó lehetetlen küldetése, a Mission: Impossible – A végső leszámolás (Mission: Impossible – Dead Reckoning Part Two). A történet ott folytatódik, ahol az előző abbamaradt: az Entitás készül átvenni az irányítást a világ atomhatalmainak nukleáris arzenálja felett. Gabriel elmenekült, és Ethannél van a kulcs, amely a megoldást nyithatja – valahol északon, egy jeges tenger mélyén, egy elsüllyedt orosz tengeralattjáróban. Ethan Hunt utolsó missziója olyan sztárokkal valósult meg, mint Vanessa Kirby, Rebecca Ferguson, Hayley Atwell, Pom Klementieff, Simon Pegg és Ving Rhames. A platformon streamelhetők a franchise korábbi részei is, így végig lehet nézni a teljes szériát.

A Disney+ újdonságait itt mutattuk be. Hamarosan ismertetjük az HBO Max, az RTL+, a Netflix és az Amazon Prime Video decemberi tartalmait is.

hirdetés

130 alkotás, köztük a Hunyadi sorozat is ingyen nézhető egy magyar streaming szolgáltatáson

Az egyik legmegosztóbb cápa is visszatér a Cápák között 9. évadában, ekkor jön az új szezon

Karácsonyi különkiadással jelentkezik az Újratervezés

Ekkor fejeződik be a HELL Boxing Kings 2. szezonja az RTL-en

Ismét műsorváltozás lesz vasárnap este az RTL-en

Napokon belül különkiadással érkezik a Dr. S.O.S.