Kevesen tudják, de amikor az HBO nekiült annak, hogy felépítse George R. R. Martin A tűz és jég dala regénysorozatát feldolgozó adaptációját, teljesen más struktúra alapján képzelték el a produkciót. Az eredeti tervek szerint az egyes évadok minisorozatként funkcionáltak volna, más-más címekkel. Érdekesség, hogy a SorozatWikin olvasható egyik első, Trónok harca cikkben is miniszériaként hivatkozunk az adaptációra.

Ez a terv végül félig-meddig valósult meg, ugyanis az első évad neve még megegyezik az első könyvével, a második ellenben már csak a Királyok csatája sztoriját kölcsönözte, a címét nem. Érdekesség, hogy a berendeléskor azonban még minisorozatként emlegette a második szezont. Később Benioff és Weiss, a Trónok harca készítői már inkább nagyobb darabokban, bizonyos részek kihagyásával próbálták képernyőre ültetni a sztorit. Így már a harmadik regény mindössze 2/3-a került bele a harmadik szezonba, a sorozat 4. etapja pedig a Kardok viharából, a Varjak lakomájából és a Sárkányok táncából is átemel dolgokat.

A Trónok harca tévésorozat az 5. évadtól igazán érdekes, ebben a még előkészületben lévő Winds of Winter elemei is szerepet kapnak, a 6. szezontól pedig egyre jobban elhagyja a széria a könyveket. Ha George R. R. Martin befejezi a könyveket, fel lehet rá készülni, hogy nagy különbségek lesznek közöttük és a kisképernyős produkció között. A Trónok harca 8. évada 2019-ben kerülhet adásba, így az utolsó 6 részre még jó sokat kell várnunk. (Fotó: HBO)

hirdetés

A TV2 napokkal a finálé előtt lelőtte a Házasság első látásra végeredményét

Nagyot tarolt a Sárkányok háza: ezek lettek 2024 legnépszerűbb sorozatai torrenten

2023 után 2024-ben is a TV2 lett a legnézettebb csatorna

3 hónappal a premier után elkaszálták az HBO egyik sorozatát

Újabb műsorváltozás a TV2-n: Kiderült, mikor lesz látható a Házasság első látásra utolsó két része

Napokon belül érkezik az Egy csodálatos asszony 2. évada a Dunára