A Trónok harca 8. évada rengeteg kritikát kapott, a rajongók egy része petíciót is készített amiatt, hogy az HBO hozzáértő alkotókkal forgassa újra az utolsó 6 részt. A történet fináléja sokak számára elsietettnek érződött és ezért a David Benioff, D. B. Weiss párost hibáztatták. Most azonban kiderült, hogy éppen a neves kábelcsatorna vezetői voltak azok, akik nem engedték, hogy az alkotók normálisan kifejtsék a befejezést.

“A 7. évad után Weiss és Benioff három filmmel szerették volna befejezni a Trónok harcát, a trilógiát az eredeti tervek szerint a mozikban mutatták volna be. 4 vagy 5 évvel ezelőtt komoly tárgyalások folytak erről. Az HBO azonban végül nemet mondott, a csatorna vezetői azzal érveltek, hogy ők a tévésorozatok gyártásában vannak otthon, filmekkel nem foglalkoznak. Ha pedig a kábelcsatorna filmkészítésre adja a fejét, akkor a Deadwoodhoz hasonlóan kizárólag tévéfilmekben gondolkoznak. A szórakoztatóipar jelenleg már nagy változásokon megy keresztül, a mozi, a tévé és a streaming szolgáltatások közötti határok elmosódtak” – árulta el George R. R. Martin, A tűz és jég dala regényszéria írója a német Weltnek.

A sorozat rajongóinak habár még sokat kell várniuk arra, hogy visszatérhessenek Westeros világába, 2022-ben bemutatásra kerülhet a House of the Dragon című Trónok harca spinoff, amely a Targaryen-ház történelmét és megpróbáltatásait meséli el.

Liptai Claudia saját műsort kap az RTL Klubon

A Barátok közt és a Drága örökösök egykori színésznője is csatlakozik a Mintaapákhoz

Sorozatötlet pályázatot hirdet a Keresztanyu gyártója

18. heti nézettség – Tarolt az új Konyhafőnök első hete

A mi kis falunk ellen zárul a Mintaapák 2. évada

Pünkösdhétfőn elmarad az Exatlon