Az Emily Párizsban (Emily in Paris) 2020 októberében debütált a Netflixen. A népszerű romantikus széria 2. szezonja 2021. december 22-én vált elérhetővé, néhány héttel később pedig berendelték a produkció 3. és 4. etapját is. A 3. évada 2022 év végén érkezett a streaming szolgáltatóra. A 4. szezont eredetileg tavaly nyáron kezdték volna el forgatni, azonban a hollywoodi forgatókönyvírók és színészek sztrájkja miatt elhalasztották. Végül idén januárban indultak el a felvételek.
A produkció 4. évadának első fele augusztus 15-én vált elérhetővé, míg a második felvonása szeptember 12-én jön a Netflixre. Most megérkezett a sorozat folytatásának előzetese. Az ajánlóban látható, hogy Emily és Gabriel között feszültség alakul ki, mivel Camille még mindig nem árulta el a nagy titkát. Marcello lehet, hogy több lesz Emily számára egy üzleti partnernél, miközben egy római vakáción vesznek részt. Sylvie pedig egy új amerikai munkatársat vesz fel a céghez.

Újabb nagy, szinte minden napot érintő műsorváltozás lesz a TV2-n

Az Agymenők egyik fontos szereplőjéről fog szólni a sorozat vadonatúj spinoffja

Vadonatúj előzetes érkezett A szolgálólány meséje utolsó évadához

Kiderült, hogy ki lesz a TV2 vadonatúj realityjének műsorvezetője

Ingyenesen elérhetővé vált YouTube-on az egyik népszerű Star Wars sorozat első három epizódja
