Az FBI: Most Wanted 2020 januárjában mutatkozott be az amerikai CBS-en. Az FBI franchise első spinoffja Magyarországon 2021 novemberében debütált a TV4-en. A szériából hazánkban azóta 5 évad került képernyőre, a legutóbbi tavaly ősszel volt látható. A produkcióból a tengerentúlon jelenleg a 6. etap tekinthető meg. Most a CBS azonban bejelentette, hogy nem készítenek több szezont a sorozatból. Az FBI: Most Wanted ezáltal 6 etap és 101 rész után befejeződik.
A franchise másik szériája, az FBI: International 2021 szeptemberében debütált a CBS-en. A sorozat hazánkban 2022 novemberében mutatkozott be a TV4-en. A sorozat 2. évada 2023 májusában, míg a 3. etapja tavaly ősszel érkezett a csatornára. Egy hónappal ezelőtt pedig bejelentették, hogy a széria 4. szezonja idén kerül majd képernyőre, amely jelenleg is új részekkel jelentkezik a tengerentúlon. Most pedig a CBS nyilvánosságra hozta, hogy ezt a produkciót sem folytatják. A Magyarországon is forgatott FBI: International így 4 évadot és 71 epiódot követően véget ér.

Az Agymenők egyik fontos szereplőjéről fog szólni a sorozat vadonatúj spinoffja

Vadonatúj előzetes érkezett A szolgálólány meséje utolsó évadához

Kiderült, hogy ki lesz a TV2 vadonatúj realityjének műsorvezetője

Ingyenesen elérhetővé vált YouTube-on az egyik népszerű Star Wars sorozat első három epizódja

Két sorozat is új évaddal jelentkezik a TV2 egyik csatornáján
