Másfél hete került bejelentésre, hogy idén március 26-án lesz a Televíziós Újságírók Díja, most pedig újabb információk kerültek napvilágra. Az idei gálán rekordszámú, 16 díj talál gazdára. Most először életműdíj kerül kiosztásra, szintén első alkalommal külön díjazzák a női és a férfi zsűritagokat, valamint az egzotikus realityket. Ezen kívül az is kiderült, hogy mikor hirdetik ki a 12. Televíziós Újságírók Díja jelöltjeit. Részletek a szervezők közleményében:
2025-ben immár tizenkettedik alkalommal adják át a Televíziós Újságírók Díját. A szakma egyik legrangosabb értékmérőjeként számító elismerést minden évben a tavalyi év legjobb hazai, szórakoztató műfajú televíziós teljesítményei – műsorok, sorozatok, műsorvezetők, zsűritagok és színészek – kapják.
A kategóriánkénti díjakat a legfontosabb szak- és hírmédiumok vezető újságíróinak szavazatai alapján ítélik oda. A Televíziós Újságírók Díjának grémiumát az Index, a Marketing&Media, a Márkamonitor, a Media1, az Origo, a Port, a SorozatWiki, a Színes RTV, a Telenovella magazin és a TVR-hét egy-egy újságírója alkotja.
Idén minden eddiginél több kategóriában ünnepelnek győztest. A március 26-án tartott gálaesten díjat adnak át nagyszabású showműsor, vetélkedő, reality, talkshow, szórakoztató-ismeretterjesztő műsor, női műsorvezető, férfi műsorvezető, sorozat, színésznő, színész, női mellékszereplő és férfi mellékszereplő, valamint a díj történetében először egzotikus reality, női zsűritag és férfi zsűritag kategóriában. A kategóriánkénti jelöltek névsorát március 12-én hozzák nyilvánosságra.
Az elismerések sora mostantól életműdíjjal is bővül, amelyet a Televíziós Újságírók Díjának szabályzata szerint olyan televíziós szakember vagy személyiség nyerhet el, aki a díj odaítélését megelőző évben még aktívan dolgozott.
“Mostantól évente egy díjjal szeretnénk elismerni azoknak a televíziós szakembereknek és személyiségeknek a munkáját, akik több évtizedes tevékenységük során értéket teremtettek. Ők azok a megkerülhetetlen szakemberek, akik nyomot hagytak, mert nem csak művelői, de alakítói, meghatározói, sok esetben tanítómesterei is a szakmának”
– mondta Kenderessy Szabolcs, Televíziós Újságírók Díja alapítója, a SorozatWiki főszerkesztője.
Sok éves hagyomány, hogy ünnepélyes keretek között, látványos díjátadó gálán vehetik át a legjobbak az elismeréseket. A nagyszabású eseményt, amely évről évre kihagyhatatlan találkozási lehetőséget jelent a televíziós szakma szereplőinek – médiavállalat vezetőkek, műsorkészítőknek, gyártóknak, műsorvezetőknek, zsűritagoknak és színészeknek – idén is a Budapest Music Centerben tartják.

2 évad után elkaszálták a Netflix egyik akció-drámasorozatát

Elkaszáltak két, hazánkban is vetített amerikai sorozatot

Kiderült, hogy mikor érkezik Az aranyifjú 2. évada a TV2-re

Premierdátumot és előzetest kapott Guy Ritchie vadonatúj bűnügyi drámasorozata

Ezek a Max legnagyobb márciusi filmes újdonságai
