Az HBO hétfőn hajnalban, a True Detective premierje előtt jelentette be a Trónok harca utolsó évadának pontos premierdátumát. A rajongók a friss információ mellett még egy rövid előzetest is kaptak, mely alig több mint 2 nap alatt már 17 millió megtekintésnél jár. Az emberek természetesen rögtön elemezni is kezdték a kedvcsinálót. A képsorokon azt láthatjuk, ahogy a Starkok kriptájában Havas Jon, Arya Stark és Sansa Stark sétálnak végig, miközben a múlt emlékei kísértik őket. A karakterek aztán egy folyosó végén találkoznak, ahol a saját szobraikat veszik megdöbbenve szemügyre.

Sok néző a Starkok képmásait látva rögtön azt figyelte meg, hogy míg Arya és Sansa esetében mindkét szobor a jelenlegi életkoruknak megfelelően ábrázolja őket, addig Havas Joné egy öregemberre hasonlít. Egy teória szerint van esély arra, hogy Sansa Stark épp úgy hal meg a 8. évadban, mint a rémfarkasa. Maisie Williams pedig korábban arról nyilatkozott, hogy Arya Stark az utolsó jelenetében egyedül lesz, amely utalhat arra, hogy a karaktere nem ússza meg az utolsó 6 rész történéseit. Az előzetes egyébként nagyon Jon-centrikus, a képsorok alatt hallható utalások arra emlékeztetnek, hogy a férfi még nincs tisztában a származásával. Hamarosan azonban minden kiderülhet a sorozat eddigi legkínosabb jelenetében.

A rajongók még egy fontos dolgot emeltek ki a trailer kapcsán, mégpedig Bran Stark hiányát. Hodor halála után Meera Reed azt mondta a fiúnak, hogy a barlangban ő is meghalt. Így Bran távolmaradása utalás lehet arra, hogy ő már egy másik karakter, a Háromszemű Holló. Egyesek szerint azonban a kerekesszékes Stark is benne van a kedvcsinálóban, ő hozza a hideg fuvallatot és a Mások védjegyének számító fagyot. A Tél megérkezett, ezzel együtt pedig elképzelhető, hogy bebizonyosodik az a teória a 8. évadban, mely szerint Bran Stark nem más, mint az Éjkirály. A Trónok harca utolsó szezonjára már nem kell sokat várni, április 14-én érkezik a nagy finálé első epizódja az HBO-n és az HBO GO-n.

hirdetés
hirdetés

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna

Kiderült, hogy mikor érkezik a Sweet Tooth: Az agancsos fiú utolsó évada a Netflixre

Jövő héten 2 nagy műsor is véget ér a TV2-n

Golden Globe-díjas színész csatlakozott a Wednesday 2. évadához

A nyáron új székházba költözik az RTL egy része