A Hysteria! című thriller-drámasorozat tavaly október 18-án debütált az amerikai Peacockon. A szériára a hazai nézőknek sem kellett sokat várniuk, ugyanis 10 nappal később, 28-án elérhetővé vált a SkyShowtime-on. Most, szűk négy hónappal a tengerentúli premiert követően friss hír érkezett a produkció jövőjével kapcsolatban. Ugyanis kiderült, hogy a streaming szolgáltató elkaszálta a sorozatot. A Hysteria! így 1 szezont és 8 epizódot követően véget ért.

Amikor a 80-as évek végén, a sátánista pánik idején az egyetem közkedvelt irányítójának nyoma vész, egy kallódó középiskolásokból álló, küszködő rockbanda ráeszmél, hogy kihasználhatják a városlakók hirtelen érdeklődését az okkultizmus iránt, és sátánista metál zenekarként szerezhetnek hírnevet maguknak. Azonban a bizarr gyilkosságok, emberrablások és a temérdek „természetfeletti tevékenységről” beszámoló hír boszorkányüldözést indít útjára, amely egyenesen hozzájuk vezet.

Az összes rész elérhetővé vált A renitens 3. évadából a tévés premier előtt

A vártnál később fejeződik be a Pokoli rokonok 2. évada az RTL-en

Különkiadások és Gönczi Gábor - A TV2 is bejelentette a választási műsorának részleteit

Hétfőtől nagy műsorváltozás az RTL-en, jóval későbbre kerül a Pokoli rokonok

Azonnal sikeresebb lett a TV2 Klubnál a helyén újraindított kábelcsatorna

Ez a 8 sorozat és film érkezik áprilisban az Amazon Prime Videóra