Edgar Allan Poe 1839-ben adta ki egyik nagysikerű művét, Az Usher-ház vége (The Fall of the House Usher) című alkotást. A rövid történet egy különleges házról és egy furcsa testvérpárról szól, de a novellában központi szerep jut a titkoknak, a halálnak és az őrületnek is. A műből az 1960-as években már készült egy filmadaptáció, azonban most ismét fel fogják dolgozni a történetet.

hirdetés

A Netflix ugyanis bejelentette, hogy horrorsorozatot készít Az Usher-ház végéből. Egyelőre nagyon kevés információ látott napvilágot a szériával kapcsolatban, így nem tudni, hogy kik fognak szerepelni benne, mint ahogy azt sem, hogy mikor kerülhet képernyőre. Az biztos, hogy 8 részes lesz és a készítők között ott lesz Mike Flanagan is. Ő az elmúlt években három horrorszériát is készített a Netflixnek, A Hill-ház szelleme 2018-ban, a Bly-udvarház szelleme 2020-ban, a Mise éjfélkor pedig idén szeptemberben vált elérhetővé az online videótáron.

hirdetés

Meglepetésre felkerült a Netflixre az HBO egyik nagy sikerű magyar sorozata

A Barátok közt egyik eredeti főszereplője is érkezik a Kincsvadászok VIP első adásába

1 nap alatt 6 sorozat új évadát rendelte be a Netflix

40 százalékos kedvezményt kínál egy évre a magyaroknak az egyik nagy streaming szolgáltató

A TV2 elkezdett trükközni a Kincsvadászok hétköznap esti vetítésével

Több nagy bejelentést tett a Netflix a Bridgerton család jövőjével kapcsolatban