Az ősz folyamán egyre több új magyar szórakoztató műsor kerül képernyőre hagyományos tévéken és streamingen. Cikkünkben ezek közül bemutatjuk a 10 legnagyobb produkciót, amik között nagyszabású showműsorok, vadonatúj és már ismert realityk, és egy népszerű film trilógián alapuló sorozat is megtalálható. Bár már ezek közül több is elindult, de a legtöbb műsor érkezése még hátra van.
Az Ázsia Expressz új kontinensen forgó friss évadának érkezését december végén jelentették be. Március elején Fischer Gábor, a TV2 Csoport programigazgatója a SorozatWikinek adott évértékelő interjújában nyilvánosságra hozta, hogy az Ördög Nóra által vezetett produkció új neve Ázsia Expressz – Felfedezzük Amerikát lett. Később pedig az is kiderült, hogy idén Kucsera Gábor és Tóth Dávid; Kempf Zozo és Pető Brúnó; Hegyes Berci és szerelme, Vágner Fanni; Nagy Alekosz és barátnője, Varsányi Réka; Völgyi Zsuzsi és Kunovics Katinka; Sipos F. Tamás és fia, Dani; valamint Kecskés Enikő és Kafiya Rea Milla vág neki a nem mindennapi kalandnak. A műsor október 7-én, szombaton debütál a TV2-n, és rendhagyó módon azon a hétvégén szombaton és vasárnap is képernyőre kerül. Október 9-től kezdve pedig hétköznap esténként lesz látható a csatornán.
Az Ázsia Expressz első két évada is sikeres volt, azonban a 3. etap volt a tavalyi év legnézettebb napi műsora, idén pedig a legjobb realitynek választották a Televíziós Újságírók Díján. A műsorban a sztárpároknak különböző feladatokat kell teljesíteniük, melyek helyszínére stoppolással érkeznek és a szállást is maguknak kell megoldaniuk. A küzdelem pedig különböző ázsiai országokban zajlik.
A Dancing with the Stars új szezonjának érkezését Fischer Gábor márciusban a SorozatWiki évérértékelő podcast adásában árulta el. Szeptember elején leleplezték, hogy ezúttal Radics Gigi, T. Danny, Sydney van den Bosch, Simon Kornél, Hunyadi Donatella, Marics Peti, Király Linda, Szabó András Csuti, Eszenyi Enikő és Krausz Gábor fognak a táncparkettre lépni. Emellett az is kiderült, hogy ismét Lékai-Kiss Ramóna és Stohl András lesznek a Dancing with the Stars műsorvezetői. A showműsor október 14-én, szombaton indul a TV2-n.
A Dancing with the Stars 2020-ban debütált a TV2-n, azóta minden évben új szezonnal jelentkezett. A produkció az egyik legismertebb formátum lett hazánkban, amely az X-Faktor ellen is megállta a helyét. Néhány hónapja a tavalyi, 3. évada elnyerte a legjobb nagyszabású showműsornak járó elismerést a Televíziós Újságírók Díján, Lékai-Kiss Ramóna pedig a legjobb női műsorvezető lett. A táncos showműsorban hírességek mutatják be a tánctudásukat egy profi táncos segítségével.
Az Éden Hotel idén több, mint 8 év után vadonatúj évaddal jelentkezik majd, ezúttal azonban az RTL+-on. A produkció műsorvezetője Miller Dávid lesz. A Mexikóban forgatott stratégiai realityről azonban az RTL nézői sem maradnak le, ugyanis a produkció a tévétársaság legnagyobb csatornáján is látható lesz majd. Arról még nincs információ, hogy az Éden Hotel a tévéadón mikor és melyik sávban kerül majd képernyőre, ahogy az RTL+-os premierdátumról sincs még hír.
Az Éden Hotel 1. évada 2011-ben került képernyőre a VIASAT3-on, míg a 2. etapja egy évvel később érkezett a csatornára. A reality 3. szezonja három évvel később, 2015-ben tért vissza a TV2-n, ez az etap a korábbiakkal szemben már nem volt sikeres. Az Éden Hotel az egyik stratégiai reality, ahol alapfelelásban 5 lány és 5 fiú költözik össze. A játékosok az egzotikus hotelben taktikai párba kell álljanak, majd minden ciklus elején plusz egy lány, vagy fiú érkezik hozzájuk. Abban az esetben, ha új hotellakó lány, akkor a ciklus végén lévő ceremónián a játékban lévő 6 lány, 5 fiú mögé áll be, azon fiú pedig, akit két lány választott, az egyiket kiejti a játékból. Fiú esetén ugyanez a rendszer, csak fordítva.
A Power Of Love – A szerelem ereje című műsor érkezését áprilisban jelentették be. A valóságshow szeptember 11-én el is indult a SuperTV2-n, azóta minden hétköznap 19 órától látható. A párkereső műsor jelenleg a 11. adásnál tart. A házigazdája Szorcsik Viki, aki most először bizonyíthat műsorvezetőként.
A párkereső valóságshowban a szereplők célja elsősorban az, hogy megtalálják a szerelmet, a fődíjat azonban nem párok nyerhetik, a műsorfolyam végén egyetlen szereplő viszi majd haza a nyereményt. Ehhez jól kell taktikázniuk, hiszen hetente esik ki és érkezik új szereplő, és szimpatikussá is kell válniuk a nézők számára, mert a kiesőről a csapat és a közönség együtt dönt majd. Egyedülálló a műsorban, hogy a játékosok nem lesznek elvágva a külvilágtól, a napjaik nagy részét ugyan a stúdióban töltik, de tarthatják a kapcsolatot szeretteikkel, és használhatják a telefonjukat.
A Survivor két év után idén ismét vadonatúj évaddal jelentkezik az RTL-en. Március végén kiderült, hogy a 6. évadban csak civilek küzdenek meg a fődíjért. A produkció műsorvezetője idén is az Éjjel-Nappal Budapestből ismert Joe lesz. A műsort idén nyáron forgatták a Fülöp-szegeteken. Az embert próbáló viadalon ezúttal három generáció versenyzői mérik egymással össze kitartásukat, rátermettségüket, fizikai és mentális felkészültségüket. A Survivor legújabb szezonja október 2-án, hétfőn 21:15-kor debütál a csatornán.
A Survivor 2003-ban debütált az RTL Klubon, azóta pedig már 5 évad volt látható belőle. A túlélő realityben a játékosok különböző ügyességi feladatokban mérkőznek meg, miközben az egzotikus sziget természeti viszontagságait is megküzdenek. A versenyzők törzsekbe rendeződve próbálnak minél tovább jutni a játékban, a végén azonban már egyedül küzdenek a fődíjért.
A Szingli vagy svindli című vadonatúj társkereső realityt tavaly októberben jelentették be. A VIASAT3-ra érkező műsor házigazdája Liptai Claudia lesz. A Dubrovnikban, Horvátországban forgatott produkcióban Tápai Szabina testvére, Tápai Andi keresi majd az igazit. A Szingli vagy svindli október 2-án, hétfőn 20 órakor indul a VIASAT3-on.
A Szingli vagy svindli egyszerre társkereső és taktikai reality. A műsorban tíz férfi küzd egy nő szívéért, azonban a férfiak egy része nem egyedülálló és csak a pénznyeremény miatt vesz részt a produkcióban. A nő feladata, hogy a műsor végére egy egyedülálló párt találjon magának, akivel elfelezheti a főnyereményt. Ha azonban olyan férfit választ a végén, aki kapcsolatban él, akkor a férfi kapja a teljes összeget, a nő pedig pár és pénznyeremény nélkül marad.
A Sztárban sztár leszek legújabb évadának érkezését tavaly októberben hozták nyilvánosságra. Az átváltozós tehetségkutató szeptember 3-án, vasárnap 19:50-kor indult a TV2-n, 9-től pedig – a korábbiaktól eltérően – már szombatononként és vasárnaponként is látható a csatornán. A 2. és a 3. etaphoz hasonlóan most is Köllő Babett, Tóth Gabi, Pápai Joci és Majka a tehetségkutató mesterei, Till Attila pedig immár 4. alkalommal a produkció műsorvezetője. A Sztárban sztár leszek 4. szezonjában a győztes nem csak az ország legsokoldalúbb előadója címével gazdagodik, hanem 20 millió forint készpénzzel és egy 10 millió forint értékű autóval is.
A nagyszabású showműsor tehetségkutató verziója, a Sztárban sztár leszek 2019-ben indult a TV2-n, amely azóta a TV2 Csoport legsikeresebb nagyszabású showműsor formátuma lett az elmúlt 10 évből. A produkció tavalyi évada a legjobb nagyszabású showműsor kategóriában nyert a Televíziós Újságírók Díján. A műsorban hétköznapi emberek állnak a színpadra, hogy bebizonyítsák, bármely hírességet képesek utánozni, a kinézettől kezdve a mozgáson át a hangig.
A Sztárbox idén ősszel 18 év után tér vissza az RTL-re, a hírt januárban jelentették be. A műsor szakmai supervisora az előző részekhez hasonlóan Kovács Kokó István lesz, aki segíti a sztárok felkészülését. A Sztárbox műsorvezetői Szujó Zoltán, Héder Barna és Csobot Adél lesznek, ezúttal pedig 24 celeb lép a ringbe. Most azonban nem egyetlen adás kerül képernyőre, hanem legalább 3-4 részben lesz látható, ahogy megküzdenek egymással a hírességek. Arról azonban egyelőre nincs információ, hogy pontosan mikor indul a műsor.
A Sztárbox 2004-ben és 2005-ben 1-1 adással volt látható az RTL Klubon, méghozzá 2 millió feletti nézettséggel. Mindkét évben 5-5 box meccset közvetítettek. A produkcióban hírességek bokszkesztyűt ragadnak, és a kamerák előtt összecsapnak egymással.
A The Voice a 2012/2013-as szezonban látható volt a TV2-n, a nagyszabású showműsor azonban bő 10 év után visszatért Magyarországra. Február elején ugyanis bejelentették, hogy idén a szünetre vonuló X-Faktor helyére érkezik a The Voice új évada, amely az RTL-en lesz látható. A produkció műsorvezetője Istenes Bence, a coach-ai pedig Trokán Nóra, Miklósa Erika, Curtis és Manuel. Az énekes tehetségkutató szeptember 2-án kezdődött az RTL-en, azóta szombatonként kerül képernyőre.
A The Voice a világ egyik legismertebb formátuma. A showműsorban a meghallgatások merőben eltérnek az eddig megszokottól. Itt a zsűritagok úgy választják ki a meghatározott számú versenyzőiket, hogy az első megmérettetésen nem látják, csak hallják őket, így csupán a fülükre és a megérzésükre tudnak hagyatkozni. A versenyzőknek pedig elég egy zsűritagot meggyőzniük ahhoz, hogy továbbjussanak.
A Valami Amerika sorozatváltozatának készülését március elején Kolosi Péter, az RTL tartalomért felelős vezérigazgató-helyettese és programigazgatója árulta el a SorozatWikinek. A szériát az egész estés produkciókhoz hasonlóan Herendi Gábor készíti, az egyik főszereplője pedig Csuja Imre lesz. A vadonatúj sorozat az RTL+-ra fog érkezni, és korábban az is kiderült, hogy lesz összefüggés a régi és az új Valami Amerika között. A szériában többek közt Ember Márk, Király Dániel, Trill Beatrix, Brash Bence, Udvaros Dorottya, valamint az eredeti produkciók fontos szereplői, Csuja Imre, Szabó Győző és Oroszlán Szonja is szerepel. A sorozatból több részlet is látható a főcímzenéjének klipjében, amely itt nézhető meg. Arról azonban még nincs információ, hogy pontosan mikor debütál a streaming szolgáltatón.
A Valami Amerika 2002-ben jelent meg, majd 2008-ban jött a második, 2018-ban pedig a harmadik része. A főszerepekben Szervét Tibor, Pindroch Csaba, Szabó Győző, Ónodi Eszter, Hujber Ferenc és Oroszlán Szonja látható. A filmek főhőse három testvér, akiknek életét megkeseríti az Alex Brubeck néven bemutatkozó amerikai producer.

Bejelentették, hogy mikor érkezik a Ted-filmek előzménysorozata a SkyShowtime-ra

Reviczky Gábor úgy gondolja, hogy legyőzte a betegségét

Vadonatúj német minisorozat érkezik az RTL sorozatos csatornájára

Kiderült, hogy idén karácsonykor mikor lesz látható a Reszkessetek, betörők a TV2-n

Két felső vezetője távozik az itthon 5 tévécsatornát üzemeltető Antenna Entertainmentnek
