Tavaly novemberben Kolosi Péter, az RTL tartalomért felelős vezérigazgató-helyettese egy konferencia keretein belül nyilvánosságra hozta, hogy vadonatúj sorozat készül a Bróker Marcsi néven elhíresült üzletasszony történetéről. Februárban kiadták a produkció első kedvcsináló előzetesét, lehullott a lepel a széria főszereplőiről, valamint kiderült, hogy 2025 őszén érkezik majd az RTL+-ra. Sokáig nem lehetett tudni ennél pontosabbat arról, hogy mikor érkezik a sorozat, egészen mostanáig.

Az RTL Magyarország ugyanis bejelentette, hogy szeptember 11-én lesz a Bróker Marcsi premierje. A 6 részes miniszéria epizódjai heti rendszerességgel kerülnek majd fel RTL+ Premium kínálatába. Ezen kívül a médiavállalat kiadta a sorozat első hosszabb, rendes előzetesét is, mely a cikk alján tekinthető meg.

2016 decemberében letartóztatták D. Sándorné Nagy Máriát. A bulvársajtó által csak Bróker Marcsiként emlegetett, hatvan év körüli karcagi asszony a vád szerint az 1999-ben alapított Kun-Mediátor elnevezésű cégén keresztül több 10 milliárd forintot csalt ki több száz ügyféltől. A Bróker Marcsi című fikciós drámasorozat ezt a megtörtént esetet adaptálja, de közben nagyon is jellemző képet fest az ezredforduló Magyarországáról, az akkor kialakult társadalmi berendezkedésről, melynek jelentős része a mai napig itt kísért.

hirdetés

Ők mérkőznek meg most vasárnap az idei Sztárbox 5. adásában

12 év után távozik Krug Emília az ATV-től

Ekkor lesz az idei Sztárbox döntője

Kiderült, hogy mikor búcsúzik a Féktelen szív a TV2-n

Új török sorozat indul a TV2 legfontosabb délutáni sávjában

Megvan, hogy mikor indul Hevér Gábor vadonatúj realityje az RTL-en