A nemrég szárnyra kapott pletykák után az AMC hivatalosan is bejelentette, egy új The Walking Dead sorozaton dolgoznak. A produkció főszereplője két fiatal lány lesz, akik már a zombik által uralt, posztapokaliptikus világban nőttek fel. Az első évad 10 részes lesz, nyáron kezdik forgatni Virginiában és 2020-ban kerül képernyőre. A The Walking Dead 2010 októberében indult el az AMC műsorán, idehaza az RTL Spike-on fut, a 9. évada pedig nemrég fejeződött be.

A produkció első testvérszériája 2015 nyarán mutatkozott be, a magyar AMC-n is vetített Fear The Walking Dead a Los Angelesben tomboló járvány első napjait mesélte el, később olyan változatos helyszíneken játszódott a széria, mint egy, a tengeren evickélő hajó, vagy éppen Mexikó. A frissen bejelentett The Walking Dead széria tehát már a harmadik a sorban, melynek Scott M. Gimple és Matt Negrete lesznek a készítői.

Az AMC komolyan tervez a zombis franchise-zal, nemrég azt nyilatkozták, hogy még legalább 10 évig képernyőn tartanák a képregényadaptáció világát. Emellett bejelentették, hogy a 9. évadban kiírt Andrew Lincoln (Rick Grimes) főszereplésével érkezik egy különálló filmtrilógia, amely az egykori főszereplő sztoriját fejezi be.

hirdetés
hirdetés

Az HBO Maxnál drágább csomagokkal indul májusban a Max

Májusban új török sorozat indul a TV2 Csoport egyik csatornáján

Kiderült, hogy hány évados lesz a The Witcher

8 millió forintos bírságot kapott az RTL a Kanapéhuszárok és a Sztárbox kapcsán

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna