A Deutschland 83 egy 1983-ban játszódó NDK-NSZK kémtörténet, melynek 8 részes első évadát elsőként 2015 nyarán az amerikai Sundance TV mutatta be, nagy sikerrel. Tavaly ősszel hazájában a német RTL is bemutatta, azonban itt nagyot bukott a sorozat. Később a világ számos pontján műsorra tűzték a produkciót, köztük Magyarországon. Itthon az RTL Klubon volt látható, Volt egyszer két Németország címmel, azonban csak úgy mint Németországban, itt is nagyon kevesen nézték a szériát.

A produkció pedig zseniálisan sikerült, nemzetközi szinten is az egyik legjobb sorozatújdonság volt a tavalyi évben. Eredetileg a készítők még további két évadot tervezetek, Deutschland 86 és Deutschland 89 címmel. A németországi sikertelenség azonban kétségessé tette a sorozat folytatását. Pár napja azonban bejelentették, hogy az amerikai Sundance TV berendelte a produkció második évadát, mely a korábbi terveknek megfelelőlen a Deutschland 86 címet kapja.

A széria folytatását Németországban nem is az RTL fogja leadni, hanem kizárólag az Amazon Prime Video nevű szolgáltatás. A történet szerint 1986-ban Martin olyan helyeken akciózik majd, mint Johannesburg (Dél-Afrika), Tripoli (Líbia), Párizs (Franciaország) és természetesen mindkét Berlinben. Rossz hír azonban, hogy az új epizódokra sokat kell még várni, ugyanis a tervek szerint csak 2018-ban kerülnek bemutatásra. (Fotó: RTL Klub)

hirdetés

Azonnali műsorváltozás a TV2-n: előbb tér vissza a Kincsvadászok

Ezek a SkyShowtime legnagyobb novemberi újdonságai

Így zajlott a Most Wanted forgatása – interjú Ember Márkkal, Puskás Petivel és Kónya Gergely kreatív vezetővel (x)

Két népszerű sorozat sztárja is vendég lesz a 2026-os Budapest Comic Conon

Ezzel a két sztárral indul Puskás-Dallos Bogi új műsora, a REnoválók

Két évad után elkaszálták a SkyShowtime egyik sorozatát