A Watchmen október 20-án indult el az HBO-n, a széria Alan Moore és Dave Gibbons szuperhősös képregényeinek a folytatása. A Damon Lindelof (Lost, A hátrahagyottak) által készített produkció egy alternatív Amerikába kalauzol, ahol álarcok mögé bújt rendőrök és maszkos civilek próbálnak rendet tartani a társadalomban. Szinte mindenki biztosra vette, hogy a 9 részes első szezont követően érkezik a folytatás is, Lindelof viszont már december közepén úgy nyilatkozott, hogy kerek egésznek tekinti a sorozatot. Az alkotó azonban leszögezte, hogy amennyiben az HBO folytatná, másik showrunnerrel ez jó ötlet lehet, annyi mindent el lehet még mesélni erről a világról.

Az ügyben friss fejlemény, hogy a csatorna most bejelentette, az első évad alkotója nélkül nem folytatják a kritikus és közönségkedvenc Watchment. “Damon Lindelof nagyszerűen nyúlt hozzá, bővítette ki és mesélte tovább a képregény történetét. Mi abban is benne lennénk, ha a True Detective-hez, vagy a Fargóhoz hasonló antológiává nője ki magát a sorozat. Elképzelhetetlen azonban, hogy Lindelof nélkül folytatódjon a széria” – árulta el Casey Bloys, az HBO elnöke. A Watchmen készítője, a USA Today kérdésére válaszolva egyértelműen kijelentette, hogy nem kívánja folytatni a produkciót, így biztosra vehetjük, hogy 2019 egyik felkapott televíziós újoncából nem látunk több részt.

hirdetés

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna

Kiderült, hogy mikor érkezik a Sweet Tooth: Az agancsos fiú utolsó évada a Netflixre

Jövő héten 2 nagy műsor is véget ér a TV2-n

Golden Globe-díjas színész csatlakozott a Wednesday 2. évadához

A nyáron új székházba költözik az RTL egy része

hirdetés