2018 decemberében befejeződött a Trónok harca utolsó évados forgatása, most már az utolsó simítások zajlanak a produkción. Április 14-én (magyar idő szerint április 15-én hajnalban) pedig végre képernyőre kerül a nagy finálé első része. Az Arya Starkot alakító Maisie Williamst nemrég a BBC kérdezte arról, hogy mik a tervei a közeljövőben, a színésznő pedig egészen meglepő választ adott. “A filmek, amiket manapság a mozikban bemutatnak, nem érdekelnek. Az olyan ötletek pedig, amelyekben szívesen részt vennék, pénzügyi támogatást nem kapnak” – mondta szomorúan a Trónok harca 21 éves sztárja.
“Sorozatokban se szerepelnék szívesen. A televíziós produkciók ugyan jobban és mélyebben tudnak karaktereket bemutatni, sok esetben csak arra mennek rá a csatornák, hogy minél több pénzt sajtoljanak ki egy-egy sikercímből. Így ez az irány se érdekel jelenleg” – vallotta be Maisie Williams, arra utalva ezzel, hogy megfelelő ajánlat híján akár a színészkedéssel is felhagyna. Nem ez lenne az első olyan alkalom, amikor egy fiatal Trónok harca tehetség eltávolodna a filmes és tévés ipartól, hiszen a Joffrey Baratheont alakító Jack Gleeson is inkább egyetemre ment, ahelyett, hogy a hollywoodi karriert hajszolta volna.
(Fotó: HBO)
A TV2 napokkal a finálé előtt lelőtte a Házasság első látásra végeredményét
Nagyot tarolt a Sárkányok háza: ezek lettek 2024 legnépszerűbb sorozatai torrenten
2023 után 2024-ben is a TV2 lett a legnézettebb csatorna
3 hónappal a premier után elkaszálták az HBO egyik sorozatát
Újabb műsorváltozás a TV2-n: Kiderült, mikor lesz látható a Házasság első látásra utolsó két része
Napokon belül érkezik az Egy csodálatos asszony 2. évada a Dunára