A vezércsel (The Queen’s Gambit) 2020 októberében debütált a Netflixen. A sorozat hatalmas siker lett, hiszen a premiert követő 28 napban összesen 62 millió háztartásban indították el a szériát. A népszerűségre való tekintettel nem csoda, hogy rengetegen bíztak egy esetleges folytatásban. Korábban a főszereplő, Anya Taylor-Joy egy interjúban azt nyilatkozta, hogy már ötletei is vannak a második évadra, és szerinte érdekes lenne megfigyelni, hogy Beth Harmon miképp áll helyt anyaként, józanul, ismerve saját démonjait.

hirdetés

Most azonban a produkció executive producerei mondták el, hogyan vélekednek a hétvége során 11 Emmy-díjat bezsebelő széria folytatásáról. Scott Frank és William Horberg a Deadline-nak adott interjút, amiben Frank a következőket mondta:

“Úgy érzem mindent elmondtunk a történettel kapcsolatban, amint szerettünk volna, és aggódóm – hadd mondjam inkább máshogy – rettegek attól, hogy ha folytatjuk, akkor elrontjuk mindazt, amit eddig alkottunk.”

Tehát második évad vagy előzménysorozat szinte biztos, hogy nem fog készülni. Az alkotók azonban mindenképp szeretnének a jövőben ismét együtt, és Anya Taylor Joy-jal dolgozni.

 

hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban