Június közepén jött a hír, hogy egy év kihagyás után, 2025-ben visszatér A Nagy Ő a TV2-re. Az elmúlt évek egyik legsikeresebb realityjéről azonban azóta semmilyen információ nem érkezett. Most Fischer Gábor, TV2 Csoport programstratégiai és tartalomgyártási igazgatója új szakmai Instagram-oldalán leleplezte az idei Nagy Ő személyét. Idén a párkereső produkcióban a csatorna egyik műsorvezetője, Stohl András keresi majd szerelmet. Részletek a TV2 Csoport közleményében:

„Az igazat megvallva eredetileg mást képzeltünk el Nagy Ő-nek. Amikor azonban András megosztotta velem a magánéletében bekövetkezett változásokat, egy olyan különleges élethelyzet rajzolódott ki, amely átírta az eredeti terveinket. A műsor bejelentését követően a nézői visszajelzések is mutatták, hogy sokan őt képzelnék el a realityben – ez még inkább megerősítette bennem a döntést, hogy őt kérjük fel a Nagy Ő-nek. Nagy öröm számomra, hogy sikerült meggyőznöm a részvételről. 2017-ben az én felkérésemre csatlakozott a csatornához, és úgy gondolom, hogy a TV2 sokat köszönhet neki azóta is. Eljött az idő, hogy a csatorna most őt támogassa – akár úgy, hogy új lehetőséget biztosít számára egy új társ megtalálására.”

– nyilatkozta Fischer Gábor.

A színpadon már számtalan karakter bőrébe bújt, de ezúttal nem egy szerepet játszik – ez most a valódi Stohl András. Őszinte, karizmatikus, érzékeny férfi, akit a szenvedély hajt – a színpadon és az életben is. Egy szókimondó egyéniség, akit mindenki ismer, de talán kevesen értenek igazán.

„A nézők több tíz éve látnak engem színészként a színpadon, műsorvezetőként a tévéképernyőn, most viszont az igazi Stohl Andrást láthatják majd”

– mondta a következő Nagy Ő.

A kérdés már csak az: ki tud igazán közel kerülni ehhez a férfihoz? A műsorban nemcsak egy hírességet láthatnak a nézők, hanem egy embert, aki ugyanúgy vágyik egy társra, mint bárki más.

A Bachelor – A Nagy Ő új évada tehát nemcsak izgalmas, de mélyen emberi történet is lesz – a főszerepben egy férfival, akit most valóban megismerhet az egész ország. Stohl András húsz nővel ismerkedik meg, de időről időre döntenie kell, kik állnak a legközelebb hozzá. A hölgyek addig maradhatnak versenyben, amíg újra és újra rózsát kapnak tőle. A végső rózsaceremónián pedig Stohl kiválasztja azt a hölgyet, aki párja lehet az életben. A nagy kérdés csak az, hogy ezt a kiválasztott is így gondolja-e?

hirdetés

Az Árulók egyik népszerű játékosa lesz az Útközben elmeséled következő vendége

Két népszerű saját gyártású műsor is dupla résszel folytatódik a hétvégén

Premierözön a Netflixen: 14 film kerül fel októberben a streaming szolgáltatóra

Rövid szünetre megy a Sztárbox

Premierözön a Netflixen: 26 új sorozat, vagy friss évad érkezik októberben

Vadon Jani folytatja a kalandozást - ezt érdemes tudni a Várfoglalók 3. évadáról (x)