Idén ősszel érkezik a TV2 legújabb nagyszabású reality műsora, az Ázsia expressz. A produkció azonban még el sem indult, így azt sem tudni, milyen nézettséget fog szállítani, de a csatorna ezt meg se várva, állítólag újabb külföldi celebes formátumon dolgozik. A SorozatWiki információi szerint a TV2 Csoport megvásárolta a Treasure Island című realityt, mely nagyon hasonlít az RTL Klubon most látható Survivorhöz. Iparági pletykák szerint a produkció akár a 2017/18-as televíziós szezonban képernyőre kerülhet.

A Treasure Island című formátum 1997-ben került először adásba az új-zélandi TVNZ műsorán, az első két évad után pedig celebek főszereplésével tették még népszerűbbé a műsort. Információink szerint itthon is celebekkel érkezik a széria, melynek voltak különleges évadai, például egy extrém kiadása, mely az azt megelőző etapoknál is durvább kihívásokat tartalmazott. Emellett volt olyan évad is, melyben celebpárok versengtek egymással. A Treasure Island egy-egy saját verzióját Ausztráliában és Írországban is elkészítették.

Eredetileg a Fidzsi-szigeteken játszódó műsorban 12 játékos tartózkodik, ők két csapatban oszlanak meg, melyek a helyszín két ellentétes végén találhatóak. A versenyzőknek a napi feladatokon túl esténként még kvízeken is helyt kell állniuk, ahol minden este 1-1 személy kiesik a csapatokból, és mehet haza. A műsor a mai napig fut, és egy svéd produkció, az Expedition: Robinson adta hozzá az ötletet. Érdekesség, hogy a Survivor is ugyanezt a realityt vette alapjául, amikor 2000-ben a CBS-en először bemutatkozott.

hirdetés

A hírrel kapcsolatban megkerestük a TV2 Csoport Sajtóosztályát, ahonnan a következő személyeskedő választ kaptuk:
“Örömmel vesszük, hogy a SorozatWiki kitüntetett figyelemmel kíséri a TV2 Csoport formátum vásárlásait, de a megbízhatónak vélt informátorait ideje lenne lecserélni, mert nem először bizonyulnak falsnak a híreszteléseik.”

Ha nem igaz a hír, akkor nem értjük, hogy miért nem egy szimpla cáfolat érkezett. Az sem világos, hogy mire utalnak azzal, hogy nem először hozunk le fals infót, hisz az elmúlt egy évben minden saját infónk igaznak bizonyult. Amint újabb információt tudunk meg a műsorról, természetesen arról is hírt adunk.

hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban