A The Mandalorian egyik különlegessége az volt, hogy a Jedi visszatér és Az ébredő Erő között játszódó történet szinte teljesen elkerülte a mozifilmek világát. Még csak említés szintjén sem beszéltek olyan meghatározó figurákról, mint Luke Skywalker vagy Darth Vader. Ez nem meglepő, a produkció ugyanis a peremvilágokban játszódott, ahol a szereplők jóformán még a jedik létezésével sem törődtek. Ez a közeljövőben megváltozhat, a 2020 őszén érkező folytatásban ugyanis a Deadline értesülései szerint több, a Star Wars filmekben megismert legenda is tiszteletét teheti.

A rajongók már az első évadban számítottak arra, hogy esetleg az eddig halottnak hitt Boba Fett visszatérhet a The Mandalorianben. Rajta kívül a Gyermek miatt Yoda lehet még esélyes, de a fiatal Luke Skywalker, Leia Organa, Han Solo trió is felbukkanhat a Disney+ sorozatában. A Lucasfilm afféle időtlen aduászként szokta szinte minden egyes produkciójában elővenni R2-D2-t és C3PO-t. Rajtuk kívül pedig pletyka szintjén felmerült a Solo: Egy Star Wars történetben látott Darth Maul is, aki egy időben az évadzáróban látott mandalóri sötétkard tulajdonosa volt.

hirdetés

Az HBO Maxnál drágább csomagokkal indul májusban a Max

Májusban új török sorozat indul a TV2 Csoport egyik csatornáján

Kiderült, hogy hány évados lesz a The Witcher

8 millió forintos bírságot kapott az RTL a Kanapéhuszárok és a Sztárbox kapcsán

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna

hirdetés