Richard Madden a Trónok harcában korábban az egyik legfontosabb szereplőt alakította, hiszen ő volt Észak királya, Robb Stark. A harmadik évad 9. epizódja szörnyű véget hozott karakterének, hiszen a Vörös Nászon elárulták és feleségével, valamint anyjával együtt kivégezték őket. Most a színész a brit The Timesnak nyilatkozott arról, hogy sokan azt gondolják, a Trónok harca teljesen megváltoztatta az életét.
“Most se járok limuzinnal, ami azt illeti, a menedzsereknek sokkal jobb dolguk van. A többség meg van győződve arról, hogy a Trónok harcával rengeteg pénzt kerestem, ez azonban közel sem igaz. Az önéletrajzom annak idején meglehetősen gyér volt, így a fizetésem is egy nagy nulla volt… Néha a mai napig előfordul, hogy buszozok, mert nincs pénzem taxira se” – árulta el Richard Madden. A színész a nyilatkozatában arra utalt, hogy mivel az első három évadában az HBO sorozata még nem volt annyira felkapott, így közel sem kerestek annyit a Trónok harcában szereplők, mint mostanában.
Évről-évre slágertéma, hogy a produkció 5 legfontosabb színésze, kvázi főszereplője fejenként 1,1 millió dollárt (315 millió forint) tesz zsebre részenként. A Trónok harca 2019 első felében tér vissza a képernyőkre a 8. évadával, az utolsó szezon 6 részes lesz. Richard Madden jelenleg a BBC új drámájában, a Bodyguardban játszik, az interjú is ebből az apropóból készült.
Vadonatúj török sorozat indul január végén a TV2 Csoport egyik csatornáján
Lennert Márton lett a Network4 Media Group kereskedelmi igazgatója
Tom Hardy, Austin Butler és Richard Gere - Ezek a SkyShowtime legnagyobb januári újdonságai
Köllő Babett átigazolhat az RTL-hez
Kiderült, hogy mikor érkezik a The Last of Us 2. évada
9 év után távozik az MTVA egyik legismertebb produkciójának műsorvezetője