Peter Lenkov az egyik legjelentősebb showrunner az amerikai országos televíziózásban, a szakember nevéhez kapcsolódik több legendás sorozat modernizálása. A CBS-en 2010-ben indult el a Hawaii Five-0, amely 10 évad alatt 240 epizódot ért meg. Magyarországon a produkciót a TV2 is adta, most a Prime egyik vezető sorozata. A koronavírus-járvány miatt azonban a tizedik és egyben utolsó évadból a szinkronmunkák leállása miatt pár részt még nem vetített le a TV2 Csoport kábelcsatornája.
A Deadline értesülései szerint a CBS Television Studios nemrég vizsgálatot indított az ismert sorozatkészítő miatt, mely Lenkov kirúgásával zárult. A szakember olyan munkakörülményeket teremtett a MacGyver színészei és teljes stábja számára, amelyek elviselhetetlenek voltak. Lenkov miatt sok panasz érkezett a forgatásokról, korábban kétszer is megfeddték azért, mert illetlenül viselkedett az általa irányított emberekkel. A döntés súlyos következményekkel jár, a CBS szerződést bontott a showrunnerrel. A MacGyver új készítője emiatt Monica Macer lesz, míg a Magnumot Eric Guggenheim veszi át.

Premierözön a Netflixen: 21 új sorozat, vagy friss évad érkezik májusban

Reagál az RTL a TV2-re: jövő vasárnap este náluk is műsorváltozás lesz

Újabb, ezúttal azonnali műsorváltozás hétköznap este a TV2-n

Komoly műsorváltozás a TV2-n: Idő előtt, napiban érkezik a civiles Kincsvadászok új évada

16. heti nézettség - Évadszinten is brutális siker lett a Hunyadi-sorozat
