A Demcsák Zsuzsa által vezettett Money or Love – Fogadj a szerelemre! szeptember 4-én, vasárnap 21:10-kor debütált a TV2-n. A műsor azóta hétköznap esténként látható a SuperTV2-n. A párkereső műsorban a lányok és a fiúk exkluzív környezetben, a Karib-térségben próbálják megtalálni az igazit, miközben erejüket és ügyességüket is próbára teszik a rájuk váró feladatokban.

hirdetés

A Money or Love – Fogadj a szerelemre! 56., és egyben utolsó adása nem a megszokott időpontban, 21 órakor kerül képernyőre. A döntő ugyanis november 18-án, pénteken 22 órától lesz látható a SuperTV2-n. A végső győzelemre már csak három párosnak van esélye; Kitty és Aidan, Petra és Bazsi, valamint Ági és Bence küzdhet meg egymással. A pénteki döntőben pedig az is kiderül, a szerelem vagy a pénz lesz a vonzóbb választás.

Már azt is nyilvánosságra hozták, hogy mi érkezik majd a helyére, ugyanis a Hal a tortán legújabb évada november 21-én, hétfőn indul a csatornán.

hirdetés

Meglepetésre felkerült a Netflixre az HBO egyik nagy sikerű magyar sorozata

A Barátok közt egyik eredeti főszereplője is érkezik a Kincsvadászok VIP első adásába

1 nap alatt 6 sorozat új évadát rendelte be a Netflix

40 százalékos kedvezményt kínál egy évre a magyaroknak az egyik nagy streaming szolgáltató

A TV2 elkezdett trükközni a Kincsvadászok hétköznap esti vetítésével

Több nagy bejelentést tett a Netflix a Bridgerton család jövőjével kapcsolatban