A Westworld napjaink egyik legfelkapottabb sci-fi sorozata, mely 2016 őszén debütált az HBO-n, a rajongók pedig hosszú várakozás után, idén nyáron nézhették meg a produkció legújabb 10 részét. Azóta keveset tudni arról, hogy milyen irányba viszi majd el a folytatást a Jonathan Nolan-Lisa Joy készítőpáros, most viszont fontos újdonság derült ki a 3. szezonról. A Westworld 3. évadában ugyanis állandó szereplőként lesz látható a Breaking Bad egyik főszereplője, Aaron Paul is. A színész 2008 és 2013 között a mára legendás Breaking Bad mind az 5 évadában benne volt, Walter White jobbkezét, Jesse Pinkmant (a képen balra) alakította.
Azt egyelőre nem tudni, hogy androidként vagy egy hús-vér ember szerepében tűnik-e fel Aaron Paul a Westworldben, a színész Twitteren azonban megerősítette a sajtóértesüléseket. A Breaking Bad sztárja a legendás sorozat kaszája óta szerepelt a nem túl sikeres Need for Speed filmben, illetve évek óta a Bojack Horseman című Netflixes animációs szériában szinkronizál. A Westworld 2020-ban térhet vissza az HBO-n, így a nézőknek ismét türelmeseknek kell majd lenniük. A csatornán mostanában a szokásosnál lassabban készülnek el az alkotók a legnépszerűbb sorozatok új évadaival, mert a minőséget tartják fontosabbnak a mennyiségnél.
A TV2 napokkal a finálé előtt lelőtte a Házasság első látásra végeredményét
Nagyot tarolt a Sárkányok háza: ezek lettek 2024 legnépszerűbb sorozatai torrenten
2023 után 2024-ben is a TV2 lett a legnézettebb csatorna
3 hónappal a premier után elkaszálták az HBO egyik sorozatát
Újabb műsorváltozás a TV2-n: Kiderült, mikor lesz látható a Házasság első látásra utolsó két része
Napokon belül érkezik az Egy csodálatos asszony 2. évada a Dunára