Június második felében robbant a hír, hogy Pokoli rokonok címmel, Hámori Barbara (Drága örökösök, Korhatáros szerelem, Hotel Margaret, Keresztanyu) új napi sorozatot forgat az RTL számára. Sőt akkor azt is bejelentették, hogy a széria egyik főszereplője Dobó Kata lesz. Két hete derült ki, hogy a napi produkció egy másik nagyon fontos szereplője Árpa Attila lesz. Most pedig a Pantallóson játszódó fiktív sorozat újabb két szereplőjét leplezték le – vette észre a SorozatWiki az RTL Facebook oldalán közzétett bejegyzésében.
A Pokoli Rokonok főszereplője lesz Pásztor Virág is. A fiatal színésznő pár éve a Barátok közttel lett ismert, a legendás széria utolsó három évében ugyanis Berényi Miklós lányát, Berényi Timit alakította. Azóta több nagyobb RTL-es sorozatban is játszott. Többek között 2022-ben a Hotel Margaret egyik főszereplője volt, majd az év végén bemutatkozó a Ki vagy te című 20 részes széria legfontosabb karakterét formálta meg. Legutóbb pedig a Gólkirályság 1. és 2. évadaiban volt fontos mellékszereplő. Virág az RTL most készülő új napi sorozatában a Dobó Kata és Árpa Attila által megformált karakterek lányát játssza majd.
Adányi Alex is a Pokoli Rokonok egyik főszereplője lesz. A színész a TV2 Jóban Rosszban sorozatában futott be, ahol 2014-2021 között Révész Milánt alakította. Utána a Hotel Margaret egyik fontos állandó szereplője volt. Az elmúlt években pedig olyan szériákban tűnt fel néhány epizód erejéig, mint a Ki vagy te, a Valami Amerika, a Gólkirályság és a Drága örökösök. Hámori Barbara most forgó új szériájában Alex a Dobó Kata és Árpa Attila által megformált karakterek fiát, a Pásztor Virág által alakított szereplő testvérét játssza majd el.