Rékasi Károly több mint 20 éve a Barátok közt egyik legfontosabb szereplője. A színésszel felidéztük, milyen volt két évtizeddel ezelőtt Bartha Zsolt megérkezése a Mátyás király térre és azóta mennyit változott a karaktere. Őszintén mesélt a 2015-ös súlyos motorbalesetéről és arról, mivel készítette ki a Barátok közt akkori vezetője a kórházi látogatása során. Kérdeztem a lábadozásáról, illetve hogy az újabb műtétje után, tényleg túl hamar kezdett-e forgatni. Felidézte azt a másfél éves időszakot, amikor ismét nem tudott dolgozni a Barátok közttel és milyen hibát követett el a produkcióhoz való visszatérésekkor. Kifejette lesújtó véleményét a mai szinkronmunkáról. Elmondta, hogy miért távozott a József Attila Színházból, mi okból indul az idei önkormányzati választáson és meddig tervez maradni a Barátok köztben.
Másfél hónappal később kezdtem forgatni, mint ahogy a sorozat indult volna. Még emlékszem az első jelenetemre is. Folyt egy beszélgetés a Rózsa Presszóban – akkor még így hívták -, amikor is nyílt a lengő ajtó és egy szerintem jó kiállású fiatal pasas lépett be rajta, Bartha Zsolt. Az meg én voltam! (nevet) Vagy ebben, vagy a következő jelenetben szólalt csak meg, erre nem emlékszem már pontosan, amelyben arról érdeklődött, hogy kié is a presszó. Bartha Zsolt pályafutása a Rózsában kezdődött, sok évvel ezelőtt. Maradjunk ennyiben.
Mennyire szeretted akkor Bartha Zsoltot alakítani és mennyire most?
Bartha Zsolt jellemrajza 20 éve még 13 sor volt. Piszkosul jól esik, hogy az a 13 sor azóta bővült. Az a 13 sor megtelítődött hús-vér anyaggal. A sorozat indulása után néhány évvel vártam valakit a Keleti pályaudvaron éjjel fél kettő körül. Akkor nem nyüzsögtek túl sokan. Gyalogoltam ki a peronon elé, ahol szembe jött egy férfiember, köszöntünk egymásnak, miért ne köszönnénk? Túlhaladt rajtam és mondta, hogy elnézést, mondhat valamit? Visszafordultam és mondtam neki, hogy miért ne. Azt kérdezte, hogy tudja, miért szeretem Bartha Zsoltot? Mert olyan, mintha egy élő ember lenne. Ennél nagyobb dicséretet nem kaphat az ember a munkájára. Akkor úgy éreztem, hogy azt a 13 sort sikerült élővé tennem.
Amikor megkaptam Zsolt karakterét, úgy kezdtem jönni-menni a városban, hogy azokat a pasasokat figyeltem, akik szerintem Bartha Zsoltok. Néztem, hogy mozognak, mi az attitűdjük, milyen a magatartásuk. Akkor rengeteg butik volt például a körúton. Amikor a butikos csávók megálltak a külső sávban, kirakták a vészvillogót és úgy voltak vele, hogy kerüljél ki. – Itt van a butikom, ki tudsz kerülni, nem? – Gyűjtögettem az információkat a világból, hogy hogyan rakjam össze Bartha Zsoltot. A fizikai létezésed elkezd visszahatni a lelkedre és fordítva. Amilyen vagy belül, azt elkezded hordozni kívül is. Nagyon klassz volt, hogy én találhattam ki. Éreztem, hogy a 13 sor jóval több és több.
A személyiséged az évek elteltével változik. Nem veszed észre, mert tegnap lefeküdtél, ma felkelsz. Nem jössz rá, hogy változol. Nem is kell rá figyelned, mert különféle dolgok hatnak rád. Nem nagyon, csak egy picikét. Lassan-lassan tehát figyeltem rá, hogy a személyiségemet változtassam. Megvannak az alapvető motívumok benne, de az egyéb rezdülésekre nekem kell odafigyelni. Egyfajta együttélés ez Bartha Zsolttal, de kötelességemnek érzem. Színésznek tartom magam, úgy vélem, ezért adott 1986-ban Szinetár Miklós a kezembe egy diplomát, mert az átlagosnál érzékenyebbnek és empatikusabbnak tartott. Az a dolgom, hogy az maradjon meg az emberekben, hogy Bartha Zsolt olyan, mintha élne.
A saját életemből is emelek át dolgokat. Látunk embereket, akiknek van gyerekük. Vannak, akik a gyerekeik rabjaivá válnak, mások pedig egyáltalán nem törődnek velük. Különbözőképp éljük ezt meg. Azt találtam ki, hogy ezt átlopom a valódi életemből. Nekem a két gyermekem minden felett áll. Amióta a gyerkőceim elkezdtek nem otthon aludni, nekem éjjel-nappal be van kapcsolva a mobilom, így bármikor, bárhonnan elérnek. Nekem kell az, hogy tudjam azt, hogy a gyerekek bármikor számíthatnak rám. Bartha bármit megcsinál, bárkit lehúz, bárkit lelök egy tetőről, mert életben akar maradni.
Amikor a fővárosba került a kis vidéki falujából, rájött, hogy jól akar élni. Tanulni nem akart, mert az macerás és sokáig tart. Ezért választotta ezt az irányt, a gyerekeit viszont piszkosul nem akarja, hogy hasonlót csináljanak. A civil létben ez gyakran előfordul, hogy azt mondják, a gyerekem ne ezt csinálja, hátha jobban tudna élni, mint ahogy én. A szerelme szintén piszkosul fontos Barthának. Zsófi mindenek felett a legfontosabb ember volt neki a gyermekei mellett. Igaz szerelem volt számára. Azt gondolom – ami most lehet hogy csúnyán hangzik -, hogy Zsófi óta a szükségleteit elégíti ki Bartha Zsolt és őszinte, igazán mély kapcsolatot nem tart fenn a gyerekein kívül. Akkor is, ha az egyik gyereke külföldön van régóta. Ilyen módon jelen van Bartha Zsoltban Rékasi, de Rékasiban is jelen van Bartha Zsolt.
Mindenkiben ott van egy kicsit a csibészségre a vágy. Ott van az a gondolat, hogy lépjük már át azt a határt, amit a keresztényi nevelés vagy tisztesség meghúzott. Bartha Zsolt átlépi. Nem véletlenül lett mém például az egyik legemlékezetesebb jelenetből. Azt a részt Kalamár Tamás a sorozat egykori producere rendezte és Szőke Zolira (Berényi Miklóst alakító színész – szerk) fogtam rá a fegyvert. Azt mondta, mondj valami csúnyát rá. De hát Tamás nem mondhatok rá csúnyát, értetlenkedtem neki. Erre azt felelte, hogy ez az epizód akkor majd 9 után megy majd le és 16-as karikával. Ezután elhangzott, hogy a „kurva anyádat”. Utána ezt nagyon sok helyen használták az interneten és komoly mém lett. Rengeteg helyre belevágták ezt a jelenetet.
A gyermekei, a szerelme viszont máshol voltak. Azt gondolom, hogy az emberek szeretnék ezt az értéket önmagukban megtartani. Vágynak rá, hogy legyenek neki nagyon fontos emberek, ugyanakkor merje kimondani azt, hogy figyelj… ne bánts, és most mondom utoljára! Sokan ezt nem merik megtenni, mert féltik az állásukat és az egzisztenciájukat. Kit érdekel egy jó ember, egy rendes ember? Már bocsánat! Valakivel történjen már valami.
Bár kommunikáltam, de egy darabig nem voltam ép elmémnél. Volt olyan, hogy nem ismertem meg Gerdát (Pikali Gerda, Rékasi Zsolt párja – szerk) aki pedig végig ott volt mellettem a kórházban. Édesanyámat sem ismertem meg. Nagyon érdekes, hogy édesapámat kerestem, aki 2000 óta máshol hajtja a lovait. Lehet, hogy ez azért volt, mert ott voltam élet és halál határán. A baleset után engem a helyszínen élesztettek újra, és utána még kétszer majdnem sikerült átállni a másik oldalra. Egyszer három százalékon múlt, hogy összeomlik a keringésem, ugyanis annyi vért veszítettem. A másik alkalommal pedig egy olyan fertőzést kaptam, amely két általam ismert embert is elvitt. A fiam, Zsigmond mondta, hogy az én papámat nem lehet megölni. Nem lehet elütni, nem lehet, hogy annyi vért veszítsen, hogy belehaljon. Ő életben marad! Szörnyű volt az az egész. Viszont amikor felfogtam a körülöttem lévő világot és már ott volt a telefonom is, elkezdtem nézni az SMS-eket és Facebook bejegyzéseket, az döbbenetes volt. Brutális élmény szembesülni azzal, hogy hány embernek vagy ott az életében. És ott vagyok, mert leírták.
Elég materiális ember vagyok, abban hiszek, amit látok, de amikor kijöttem a kórházból, akkor azt éreztem, hogy nem vagyok egyedül. Nem tudom, hogy mi lehetett ennek a valódi kiváltó oka. Egy másféle nyitottság volt bennem, körülöttem. Furcsa érzés volt. Egyfajta határtalanságot éreztem.
Sokan imádkoztak érted.
Igen, ezt nagyon sokan mondták nekem, ami nagyon érdekes volt. Nem lettem vallásos a balesetem után, de elkezdtem hinni abban, hogy a világ nem önmagától van és létezik. Valaki, vagy valami kell hogy legyen, akinek, vagy aminek a hatására történnek a dolgok.
Piszkosul jó volt visszatérni a Barátok köztbe. Szintén remek érzés volt újra belépni a József Attila Színházba. Most mesélek egy történetet, amin gondolkoztam, hogy elmondjam-e. A Halott Pénz egyik számában az hangzik el, hogy „aki mindent elveszít, az mindent megtehet”. Most már értem, hogy mit jelent. Még a Honvéd kórházban megjelent Rozgonyi Ádám, a sorozat akkori kreatív producere és ügyvezető producere, Radnai György. Piszkosul örültem annak, hogy milyen nagyszerű dolog az, hogy eljönnek hozzám látogatni. Beszélgettünk és egyszer csak azt mondta az ügyvezető producer, hogy ők azért jöttek, hogy elmondják nekem, hogy amennyiben egy rövid időintervallumon belül vissza tudsz állni forgatni, akkor van utad vissza a sorozatba. Ha nem, akkor le kell váltsunk… Én azóta ott ülök a kórházi ágyon és Gerdának kellett ezt követően összeraknia engem. Az az ember nem igazán tudta, hogy kibe és milyen módon nyúlt bele. Én ott egy picit megint majdnem meghaltam… Egyébként egyikük sem dolgozik már a produkciónál.
Nagyon dolgozni akartam, de nem tudtam, hogy pontosan mikortól fogok tudni. Az engem kezelő főorvos jottányit nem engedett, csak úgy jöhettem ki, hogy mentő hozott el, és mindig rajtam volt egy hátizsák, amiben egy eszköz mindig szívta ki a váladékot a sebből. Úgy tudtam jönni-menni és működni, hogy olyan mozgások legyenek, ahol ezt nem lehetett látni. A forgatáson is orvos volt velem végig. Ezzel semmi baj nem volt, a betegellátás tökéletesen ment.
Nem, szó nincs erről. Nagyon erős orvosi kontroll alatt voltam végig. Mindkét kórházban olyan döntést hoztak, amely orvosilag indokolható volt. Amikor azt olvastam az újságban, hogy biztos túl korán tértem vissza, a Vuk egyik jelenete jutott eszembe. Ebben Vuk kérdezte meg Karakot, hogy mondd Karak, buta vagyok én? Karak pedig erre azt válaszolta, nem vagy te buta kicsi Vuk, csak keveset tudsz. Na, azoknak akik ezt megírták, biztos nem ezt mondaná. Hogy dönthetném én azt el magamtól, hogy mikortól dolgozhatok ismét? Amikor teljesen össze van valaki törve és a klinikai halál állapotából indítják újra a működését, miért akarnék öngyilkos lenni? Szó nem volt arról, hogy felülbíráltam volna valaha az orvosom véleményét. Igyekeztem egy idő után nem foglalkozni ezekkel a véleményekkel. Nem úgy volt, hogy annyit forgattam, amennyit akartam. Megvoltak a kezelések, utána pedig azt az időt, amit egyébként a kórház folyosóján várakoztam volna végig, a forgatáson töltöttem el. Azt is úgy, hogy mentő hozott, orvos vigyázott rám végig, építettek nekem egy külön öltözőt is. Komoly odafigyelést és törődést kaptam.
Ezután másfél évig nem dolgoztál a Barátok közttel. Milyen volt megélni a napi sorozat nélkül ezt az időszakot?
Bár Márai azt írja, hogy az emberrel nem csak történnek a dolgok, az ember csinálja is azt, ami történik vele. A balesetért mégsem én voltam a felelős, hanem egy figyelmetlen autós. Méltatlan arra, hogy kimondjam a nevét, és nem azért, mert elém kanyarodott. Emberek vagyunk, hibázhatunk. Hanem egészen az egyik tárgyalásig eszébe nem jutott azt mondani, hogy sajnálom azt, ami történt, utána is csak a bíró ráhatására mondhatta ki. Egy rossz döntést azért hoztam, mert Szerencsés Gabiék (az interjú készítésekor a sorozat kreatív producere – szerk) megkérdezték, hogy mi lenne, ha hasonló dolog történne Bartha Zsolttal is a Barátok köztben. Azt mondtam, hogy rajta, csináljuk meg. Egy idő után pokoli nehéz volt, mert átéltem megint ugyanazt, bár a saját egészségi állapotom már hála Istennek jóval előbbre tartott. Furcsa volt visszaidézni ezeket a fájdalmakat. A mai eszemmel már biztos nemet mondtam volna erre.
Más, amit most forgatok, mint amit régebben csináltam. Nem szoktam összehasonlítgatni. Időnként összecsúszom és nagyon vacakul vagyok. Nem szégyellem, volt olyan, hogy megálltam, mert összeomlottam. Sírtam, aztán folytattuk tovább. Nem az a dolgunk, hogy sajnáljuk magunkat. Hiszek abban, hogy ha a saját nyűgömmel törődöm, akkor az a történelem. A történelembe pedig nem tudsz belenyúlni, mert az már megtörtént, és mögötted van. Ha pedig hátrafelé figyelsz, akkor pont arra nem látsz, amerre tartasz. Mégpedig előre. Én előre akarok menni és rengeteg tervem van. Az állapotomat pedig tudomásul veszem, hogy ez van.
A kórházban a gyógytornász és Szalay Bence, aki a személyi edzőm volt, rendszeresen egyeztettek, hogy milyen gyakorlatokat végezhetek. Innen tudom, hogy egy csomó gép, ami az edzőteremben van, először a gyógyászatban volt. Azokat oda találták ki, csak új dizájnt kaptak és az emberek használhatták őket, hogy a hétköznapokban erősítsék magukat. 20 hónap után, amikor le tudtam guggolni, elképesztő élmény volt.
A lábadozásod alatt szinkronizálták az 5. Mission: Impossible filmet, a Titkos nemzetet. Helyetted Széles Tamással vették fel Tom Cruise hangját, viszont nagyon sokan hiányolták a te hangodat a filmből.
Lehet, hogy hiányolták, de szerintem kiváló lett. Tamás piszkosul jól szinkronizál. Persze megértem, hogy felkapták a fejüket a hiányomra, hiszen az emberek hozzászoknak, hogy ennek az arcnak ez a hangja. Hallottam, hogy Széles Tamás zseniális volt, de piszkosul örülök, hogy azóta megint én szinkronizálom Tom Cruise-t. Itt is a visszatérés volt számomra a legfontosabb, hogy megint alkalmas voltam arra, hogy elvégezzem ezt a munkát. Nem volt könnyű megtanulni Tom Cruise-t szinkronizálni, egy káprázatos rendező, Csörögi István tanított meg. Kevés támaszt ad, nagyon egyhangúak a dialógjai. Nagyon egysíkúan beszél. A magyar elég dinamikus, hullámzó nyelv ehhez képest.
Egyre kevesebbet szinkronizálok, egy idő után abbahagytam a szinkronizálást. Abbahagytam, mert én még a régi módon szocializálódtam a szinkronstúdiókban. Amikor még Bessenyei Ferenccel, Szakácsi Sándorral, Tolnay Klárival szinkronizálhattam. De akár Vándor Évát, vagy Szabó Ottót is emlegethetném. Elképesztő nagy emberek, színésztehetségek mozogtak akkor még a mikrofon előtt. Aztán megváltozott valami és felgyorsult az egész. Rád került a fejhallgató, bementél a stúdióba, megmondták a karaktered nevét és azonnal indult is a felvétel. Nem próbálsz, nem tudsz belehelyezkedni a szerepedbe. Ha nagy munkád volt annak idején, előtte volt vetítés és megnéztük a filmet és olvasták hozzá a magyar szöveget. Akkor még azt mondták be, hogy a magyar szöveget írta, most pedig már csak annyit hallasz, hogy fordította iksz ipszilon… Nem, ne fordítsd, mert akkor nem lesz az igazi a végeredmény. Inkább fordítsd át magyar nyelvre! Nagy különbség…
Amíg nem dolgoztál a színházban és a Barátok köztben, addig kaptál bármennyi fizetést?
Volt egy időszak, amikor nem tudtam még állni, viszont minden anyagi tartalékomat feléltem. Nullán voltam. Akkor csodálatos volt, hogy különböző hangstúdiók behívtak, hogy egy-egy természetfilmhez, ehhez-ahhoz csináljak hangalámondást. Ennek köszönhetően tudtam befizetni a számláimat. Kaphattam volna kölcsönt, de tényleg az volt, hogy nem dobtam ki semmit. Tepertőt ettem és kenyeret, valamint vizet ittam hozzá. Ez volt a kajám. Amikor elkezdett száradni és penészedni, akkor pirítóst ettem a tepertővel. Meg kellett fognom minden egyes fillért. Gerda is ott volt mellettem és figyelmeztetett, hogy ne őrüljek meg. De úgy gondolom, hogy akkor vagyok ember, ha talpon tudok maradni.
(Pikali Gerdával a Vágyrajárok című darabban)Mostanra átléptem a 80. premieremet és ezeknek több, mint kilencven százaléka azért főszerep volt. Rendezett Kossuth-díjas direktortól kezdve más kiváló emberek is. Úgy döntöttem, hogy amennyiben nem történik meg egy fontos lépés a színházi karrieremben, akkor egész egyszerűen nem vagyok alkalmas erre a pályára. Kértem egy beszélgetést Nemcsák Károly igazgatótól és jeleztem neki, hogy a következő évadtól én nem kívánok már dolgozni. Van egy darab, amit nekem és Gerdának fordítottak le franciáról, a Boldogság című előadásunk. Megállapodtunk Nemcsákkal, hogy ezt a színház segítségével továbbra is hordjuk az országban. Van egy másik stúdió darab, amit ugyancsak ketten játszunk. A Vágyrajárókat pedig lenn a stúdióban akartuk tovább játszani. Ez nagyon fontos projekt volt Gerdának, Verebes István rendezőtől pedig sokat kaptunk. Ez volt a legtermészetesebb döntés, hogy az együttműködést folytassuk. A József Attila Színházban viszont nem dolgozom már tovább.
Nyáron derült ki, hogy indulsz az őszi választáson, Budapest XXIII. kerületében önkormányzati képviselő szeretnél lenni. Hogyan hoztad meg ezt a döntést és milyen céljaid vannak vele?
Odaköltöztünk Soroksárra, egy káprázatos helyre a Dunaparton. Nem akartuk elhinni, hogy ez Budapesten van. Viszont elkezdtem rajta gondolkozni, hogy mi lenne akkor, ha egy-két dolog másképp működne, mint ahogy jelenleg. Hallatlanul önző ember vagyok, de azt gondolom, hogy az én vágyaim sokszor közös metszetben vannak más emberek elképzeléseivel. Aztán egyszer kaptam egy telefont Geiger Ferenctől, Budapest egyik legrégebb óta regnáló, független polgármesterétől.
(A kép az Otthonom: Soroksár! című filmből származik)Korábban a Media1-nek azt nyilatkoztad, hogy ha bejutsz a képviselőtestületbe, akkor sem fogja befolyásolni a Barátok köztös munkádat. Hosszabb távon maradnál még a sorozatban?
Ez nem is volt kérdés soha. Jász vagyok, egy kibírhatatlan fajta, aki bármit végigcsinál, amit a fejébe vesz. Ha eldöntöm, hogy márpedig a sorozatot tolom, ahogy eddig, és a képviselőség, ha nekem jut osztályrészül, akkor ha beledöglöm is, de csinálni fogom.
Tehát kimondhatjuk, hogy hosszabb távon maradsz a produkcióval? Azért is kérdezem így, mert idén jó páran távoztak a sorozatból.
Igen, kimondhatjuk. Amíg ebben örömöm van, addig igen. Ha fizikailag nem érzem jól magam és nincs miből táplálkozni, akkor szoktam csak felmondani. Ezt itt nem érzem, így miért mennék el.
Az HBO Maxnál drágább csomagokkal indul májusban a Max
Májusban új török sorozat indul a TV2 Csoport egyik csatornáján
Kiderült, hogy hány évados lesz a The Witcher
8 millió forintos bírságot kapott az RTL a Kanapéhuszárok és a Sztárbox kapcsán
Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re
