Május 8-án, 95 éves korában elhunyt Máthé Erzsi. A színésznő május 16-án, jövő hét kedden töltötte volna be 96. életévét. Máthé Erzsi élete végéig tartotta a kapcsolatot egykori színésztársaival, kollégáival, barátai látogatták, telefonon beszéltek vele. Halálát a család egyik barátja erősítette meg az Indexnek.

Fotó: MTI/Zih Zsolt

Máthé Erzsi 1927-ben született Budafokon, Mertz Erzsi néven. Több, mint 30 éven át játszott a budapesti Nemzeti Színházban. 1983-ban pedig ő volt az egyik alapító tagja a Katona József Színháznak. A Jászai Mari-díjat kétszer kapta meg, a Nemzeti Színház és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, a Nemzet Színésze. Színházi szerepei mellett számos filmben és sorozatban is látható volt.

hirdetés
hirdetés

Vaszily Miklós lett a TV2 Csoport új vezérigazgatója

Reszkessetek betörők, Star Wars, Castle - nagy Disney csomagot vásárolt az RTL

Hivatalosan is bejelentették Pavel Stantchev, a TV2 Csoport vezérigazgatójának távozását

Ezek a SkyShowtime legnagyobb májusi újdonságai

Felkerült a teljes Hunyadi sorozat a legnagyobb streaming szolgáltatóra

Vadonatúj reality érkezik a Pokoli rokonok helyére az RTL-en