A 38. heti nézettség itt olvasható vissza. A 39. héten a Jóban Rosszban 18-49-ben ismét közepesen, míg teljesben jól teljesített. Az 1 perc és nyersz! mindkét korosztályban szépen hozott. Az Ezek megőrültek! a fiatalok körében minden nap csatornaátlag feletti, kiemelkedő eredményeket produkált és megközelítette az RTL bulizó fiatalokról szóló sorozatát, sőt csütörtökön le is győzte azt. Az imént említett Éjjel-Nappal Budapest csatornaszinten továbbra is közepes számokkal megy és a többi RTL-es esti műsorhoz képest minden nap a leggyengébb közönségarányt szállítja. A Barátok közt most is tarolt, 18-49-ben a harmadik, míg teljesben a második helyet érte el a heti toplistában.

Hétfő este A milliomos szakács gyenge, Az ősi prófécia pedig katasztrofális számokat produkált. A Dr. Csont a fiatalok körében kiemelkedő nézettséget ért el, de összlakosságban is elégedett lehet vele a csatorna. Kedden alacsony számokkal futott A titkok könyvtára és a Hawaii Five-0, de a Castle is csak közepes eredményeket szállított. Szerdán szintén gyenge adatokat ért el a Hazudja, ha tudsz! és a Lángoló Chicago, míg az ellenük látható Szulejmán tarolt.

hirdetés

Csütörtökön a Frizbi Hajdú Péterrel most sem hozott jól, majd az NCIS egyenesen katasztrofálisan, de RTL-es szinten a CSI: A helyszínelők is alacsony számokat produkált. Szombat este a Vigyél el! és a Gyertek át szombat este! is csak közepes eredményekkel futott. Mindkét műsor nézőket vesztett az előző héthez képest, de a fiataloknál így is bekerültek a legjobb tízbe.

Vasárnap a szokásosnál kevesebben figyelték a Forma 1-et, de a korai reggeli időponthoz képest még ez is kiemelkedően jónak számít. Este tarolt a Sztárban sztár új évadának nyitó adása, mely mindkét korosztályban messze a legnézettebb volt a héten. Az Összezárva Friderikusszal folytatása a nagyon erős felvezetés ellenére, 18-49-ben csak közepes eredményeket produkált, míg a teljes lakosság körében jól kezdett. Az ügynöklista premierje mindkét korosztályban nagyon gyengén indított.

Hétfő:
TV2: Tények: 620 ezer (20%), 18-49: 167 ezer (17,6%)
TV2: Jóban Rosszban: 611 ezer (14,3%), 18-49: 164 ezer (11,4%)
RTL: Híradó: 735 ezer (25,2%), 18-49: 197 ezer (22.4%)
RTL: 1 perc és nyersz!: 896 ezer (23%), 18-49: 306 ezer (23,8%)

TV2: Ezek megőrültek!: 642 ezer (14,4%), 18-49: 268 ezer (16,1%)
TV2: A milliomos szakács 294 ezer (8,3%), 18-49: 105 ezer (7%)
TV2: Az ősi prófécia 1×03: 87 ezer (4%), 18-49: 31 ezer (3,2%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 785 ezer (17,5%), 18-49: 334 ezer (20,3%)
RTL: Barátok közt: 1,011 millió (24,4%), 18-49: 400 ezer (24,1%)
RTL: Dr. Csont (ism.): 568 ezer (18,8%), 18-49: 283 ezer (21,2%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 409 ezer (19,1%), 18-49: 188 ezer (19,1%)

Kedd:
TV2: Tények: 708 ezer (22,9%), 18-49: 196 ezer (20,1%)
TV2: Jóban Rosszban: 667 ezer (15,6%), 18-49: 178 ezer (12,1%)
RTL: Híradó: 684 ezer (23,3%), 18-49: 183 ezer (19,9%)
RTL: 1 perc és nyersz!: 889 ezer (22,7%), 18-49: 296 ezer (22,7%)

Duna: Szívek doktora 4×07: 104 ezer (2,7%), 18-49: 6 ezer (0,4%)
TV2: Ezek megőrültek!: 675 ezer (15,2%), 18-49: 289 ezer (17,7%)
TV2: A titkok könyvtára 1×04: 215 ezer (6,2%), 18-49: 100 ezer (6,8%)
TV2: Hawaii Five-0 5×11: 146 ezer (7,1%), 18-49: 73 ezer (7,7%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 809 ezer (18,1%), 18-49: 311 ezer (19,4%)
RTL: Barátok közt: 941 ezer (22,7%), 18-49: 336 ezer (20,2%)
RTL: Castle 5×23: 482 ezer (16,8%), 18-49: 201 ezer (15,6%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 315 ezer (15,3%), 18-49: 130 ezer (13,4%)

TV2: Franklin és Bash 2×04: 91 ezer (7,5%), 18-49: 41 ezer (7,5%)
RTL: XXI. század: 227 ezer (14,6%), 18-49: 83 ezer (11,6%)

Szerda:
TV2: Tények: 647 ezer (21,7%), 18-49: 179 ezer (20,4%)
TV2: Jóban Rosszban: 606 ezer (14,7%), 18-49: 176 ezer (13,3%)
RTL: Híradó: 681 ezer (24,3%), 18-49: 192 ezer (23,8%)
RTL: 1 perc és nyersz!: 753 ezer (19,6%), 18-49: 228 ezer (18,8%)

Duna: Munkaügyek 5×01: 92 ezer (2,2%), 18-49: 20 ezer (1,2%)
Duna: Római helyszínelők 3×06: 63 ezer (2%), 18-49: 13 ezer (1%)
TV2: Ezek megőrültek!: 653 ezer (14,7%), 18-49: 270 ezer (16,6%)
TV2: Hazudj, ha tudsz! 2×15: 209 ezer (5,9%), 18-49: 118 ezer (8,2%)
TV2: Lángoló Chicago 2×12: 135 ezer (5,9%), 18-49: 75 ezer (7,2%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 731 ezer (16,4%), 18-49: 271 ezer (17%)
RTL: Barátok közt: 1,035 millió (25,1%), 18-49: 346 ezer (20,7%)
RTL: Szulejmán 142.: 770 ezer (26,4%), 18-49: 248 ezer (19,9%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 441 ezer (21,7%), 18-49: 133 ezer (14,6%)

TV2: Életfogytig zsaru (ism.): 103 ezer (6,4%), 18-49: 43 ezer (6,2%)
RTL: Házon kívül: 307 ezer (19,4%), 18-49: 88 ezer (11,8%)

Csütörtök:
TV2: Tények: 668 ezer (21,7%), 18-49: 168 ezer (18,2%)
TV2: Jóban Rosszban: 656 ezer (14,6%), 18-49: 194 ezer (13%)
RTL: Híradó: 699 ezer (24%), 18-49: 180 ezer (21,1%)
RTL: 1 perc és nyersz!: 836 ezer (21,2%), 18-49: 238 ezer (18,7%)

Duna: Szálka, avagy Bagi és Nacsa megakad a torkán: 291 ezer (6,5%), 18-49: 68 ezer (4,3%)
TV2: Ezek megőrültek!: 736 ezer (16,4%), 18-49: 321 ezer (20,3%)
TV2: Frizbi Hajdú Péterrel: 386 ezer (11,2%), 18-49: 128 ezer (9,1%)
TV2: NCIS 12×20: 140 ezer (6,5%), 18-49: 51 ezer (5,3%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 730 ezer (17%), 18-49: 290 ezer (18,5%)
RTL: Barátok közt: 963 ezer (23,6%), 18-49: 345 ezer (22%)
RTL: CSI: A helyszínelők 9×14: 439 ezer (15%), 18-49: 178 ezer (14,3%)
RTL: Híradó – Késő esti kiadás: 286 ezer (13,2%), 18-49: 132 ezer (13,6%)

Péntek:
TV2: Tények: 762 ezer (20,9%), 18-49: 205 ezer (19,3%)
TV2: Jóban Rosszban: 658 ezer (14,8%), 18-49: 197 ezer (13,7%)
RTL: Híradó: 876 ezer (25%), 18-49: 252 ezer (25%)
RTL: 1 perc és nyersz!: 943 ezer (22%), 18-49: 285 ezer (21,2%)

Duna: Fölszállott a páva: 326ezer (7,1%), 18-49: 31 ezer (2%)
TV2: Ezek megőrültek!: 727 ezer (15,8%), 18-49: 262 ezer (16,6%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 790 ezer (17,1%), 18-49: 298 ezer (19,2%)

Duna: Columbo: 230 ezer (6,6%), 18-49: 34 ezer (2,4%)
TV2: Ötödik elem (film): 230 ezer (8,1%), 18-49: 118 ezer (9,6%)
RTL: Barátok közt: 987 ezer (23,1%), 18-49: 344 ezer (21,4%)
RTL: Született pusztitó (film): 471 ezer (17,4%), 18-49: 153 ezer (12,6%)

Szombat:

TV2: Tények: 658 ezer (18,2%), 18-49: 168 ezer (13,6%)
RTL: Híradó: 743 ezer (20,5%), 18-49: 198 ezer (15,9%)

TV2: Rio (film): 515 ezer (11,7%), 18-49: 232 ezer (14,9%)
TV2: Derült égből Polly (film): 341 ezer (8,8%), 18-49: 152 ezer (9,5%)
RTL: Fókusz Plusz: 695 ezer (16,6%), 18-49: 188 ezer (13%)
RTL: Vigyél el!: 788 ezer (17,3%), 18-49: 294 ezer (17,8%)
RTL: Gyertek át szombat este!: 634 ezer (16,4%), 18-49: 274 ezer (17%)

Vasárnap:
M4: Forma 1 Japán Nagydíj: 363 ezer (28,5%), 18-49: 159 ezer (32,6%)

TV2: Tények: 851 ezer (22,5%), 18-49: 248 ezer (19,2%)
RTL: Híradó: 989 ezer (25,8%), 18-49: 284 ezer (21,7%)

Duna: Hogy volt?!: 130 ezer (2,9%), 18-49: 7 ezer (0,5%)
Duna: Magyarország, szeretlek!: 340 ezer (6,8%), 18-49: 33 ezer (1,8%)
TV2: Sztárban sztár: 1,458 millió (30,1%), 18-49: 479 ezer (26,7%)
RTL: A Karib-tenger kalózai (film): 877 ezer (18,1%), 18-49: 409 ezer (22,8%)

TV2: Összezárva Friderikusszal: 746 ezer (21,3%), 18-49: 194 ezer (13,1%)
TV2: Ügynöklista 1×01: 137 ezer (6,6%), 18-49: 52 ezer (5,7%)
RTL: Az elnök különgépe (film): 466 ezer (15,6%), 18-49: 214 ezer (16,8%)

Tévécsatornák közönségaránya: (18-49, főműsoridő)
– RTL Klub: 19%
– TV2: 14,1%
– Film+: 6,4%
– COOL: 5,8%
– VIASAT3: 3,3%
– Duna TV: 2,8%

hirdetés

A héten véget ér az RTL jelenlegi legnézettebb műsora

Pár hét múlva, több RTL-es felületen is indul a ValóVilág 12. évada

Erdőtűz ütött ki az Ázsia Expressz forgatási helyszínén

Mesterséges intelligencia alkotta az MTVA új műsorvezetőjét

Leleplezték az idei X-Faktor harmadik férfi mentorát

Balázs, Bence, Majka és Joci vezetik majd az RTL 15 év után visszatérő showműsorát