Kossuthkifli pilotkritika: 1848 és szabadságharc, a kisemberek szemszögéből

Fehér Béla 2012-es regénye, a Kossuthkifli tévés feldolgozásának első része március 15-én, a nemzeti ünnepen debütált a Duna TV-n. A nézőközönség pedig ki volt rá éhezve, hiszen jó régóta nem kaptunk már magyar gyártású kosztümös sorozatot. Az előző generációnak ott volt a Kőszívű ember fiai, a Tenkes kapitánya, nekünk meg semmi. A Kossuthkifli premierje sokat csúszott, megtámadták azért, hogy 816 millió forint túlzás egy ilyen produkcióra, a végeredmény azonban igenis jó lett. Megéri befektetni a magyar kultúrába, főleg azért, mert mostanában leginkább külföldi sorozatok adaptációit hozzák el a nézőknek a magyar tévécsatornák. Ez pedig száz százalékban hazai ötlet alapján készült.

Ez az ötlet pedig jó, már-már azt mondhatnánk, hogy kortalan. A sztori szerint Vödric Demeter, pozsonyi cukrászmester kap egy megrendelést Debrecenből, mégpedig harminc rúd beijglire (ennek a süteménynek a másik neve a kossuthkifli). Mint kiderül azonban, az öreg férfi lányának udvarló huszár, Schwappach őrnagy szereti képtelenségekkel elfoglalni magát, ha épp unatkozik, ezért megvádolja Vödricet. Mégpedig összeesküvéssel. Schwappach és Vödric Estilla egy kissé rigolyás grófnő kíséretében arra készülnek, hogy leszállítsák a beijglit, útjuk pedig keresztülvezet majd az 1848-as szabadságharcot vívó Magyarországon. Ergo számos veszély és kihívás vár majd rájuk, ráadásképp pedig, hogy összkép ne legyen ennyire egyszerű, még egy másik lovaskocsi is a nyomukba ered. Hogy kikkel, azt nem lőnénk le, hiszen a pilot is egyfajta bevezetés lett. Kaptunk egy kissé vázlatosan felrajzolt összképet arról, hogy milyen lehetett az élet akkoriban.

A Kossuthkifli több okból is jól sikerült. Egyrészt a kosztümök miatt, ugyanis az igényesen elkészített ruhák és maszkok megkönnyítik a nézőknek, hogy beleéljék magukat abba, hogy ott vannak és akkor, mikor a történet játszódik. Emellett pedig a sorozat felidézi azokat a napokat, amikor az ember rá volt kényszerítve arra, hogy elővegye Jókai Mórt, és a legnagyobb irodalmi klasszikusokat és a következő irodalom dolgozatra átrágja magát a nehéz nyelvezeten. A Kossuthkifliben is megvan ez az irodalmi igényesség, csak a képernyőn. Jókat lehet nevetni a régies szófordulatokon, és igaz, hogy oda kell figyelni a színészek beszédére, talán jobban, mint egy átlag tévészéria esetében, azonban egy felnőttnek sem szabadna, hogy ez a fogás nehézséget okozzon. A régies beszédmód adja ugyanis a Kossuthkifli igazi ízét. Összességében a színészek is jól teljesítenek a kamerák előtt.

hirdetés

A szereplőgárda több fórumon is megkapta azt, hogy túl manírosak, hiszen színházi szerepekhez vannak szokva, nem tudják azt hozni, amit egy tévésorozattól elvárunk. Nos, ez így is van. De egyáltalán nem gond, épp ellenkezőleg. Hiszen épp egy kosztümös dramedyben jogos azt elvárnunk, hogy a színészek túljátsszák a szerepüket, és manírosak legyenek. Mert, ahogy Jókai-regényeiben is olvashattuk, az akkori emberek bizony manírosak voltak. Haumann Péter jól hozza a mindig ideges, öreg cukrászt, és a korosodó grófnőre maszkírozott Nagy-Kálózy Esztert is öröm nézni. Lengyel Tamás Schwappach őrnagya igazi ripacs, ahogy Fehér Béla megálmodta, és Kálloy Molnár Péter is teljesíti az elvárhatót a pilotban. Egyedül Trokán Nóra az, aki halványabb, de remélhetőleg a következő epizódokban kissé előtérbe kerül Estilla is. Merthogy ő az egyik fő mozgatórugó a sztoriban, nem ártana, ha később jobban kibontanák a karakterét.

A Kossuthkifli annak ellenére, hogy történelmi sorozat, mégis próbál modern lenni. Flashbackeket, azaz visszaemlékezéseket kapunk ezekben láthatjuk azt, hogy a fiatal Vödric hogyan ismerte meg a bejgli receptjét, és ezekben a jelenetekben még egy kis meztelenséget is adagolnak a készítők. Sőt, a karakterek végig elég szabadszájúak, régiesen, de kitartóan káromkodnak. A gyártók szándéka bevallottan az volt, hogy hozzanak a nézőknek egy olyan kosztümös sorozatot, amivel azonosulni tudunk. Ez sikerült is. Hiszen a mi őseinkről szól. Technikailag a CGI-jelenetek jók, nem lehet észrevenni, hogy melyik helyszíneket alakították át a készítők úgy, hogy korhűek legyenek. Viszont a fényképezésbe mégiscsak bele lehet kötni, hiszen még a napsütötte jelenetek is néha túl sötétek. Valamiért az operatőrök nem mertek játszani az élénk színekkel, márpedig így az alapvetően ironikus hangvételű sorozat egy olyan eszközt dob el magától, ami még hozzáadhatna az összképhez.

Fehér Béla Kossuthkiflije a felszín alatt ügyesen építi a mitológiát. A sztoriban ugyanis ott van az a mágikus realizmus, amit utoljára a Géniusz – Az alkimistában láthattunk. Tündérekről, boszorkányokról, zsákba zárt lelkekről van szó. Ez pedig minimum mosolygásra késztetheti az egyszeri tévénézőt, hiszen erős nosztalgiát hoz elő. Gyerekkorában találkozik az ember először ezekkel a mesés elemekkel, a jó és rossz küzdelmével. A Kossuthkifliben azonban nincsenek egyértelműen jó vagy rossz karakterek, mindenkinek megvan a maga motivációja, és mivel vígjátékba oltott love storyról van szó, ezért helyenként mulatságos ez a hajtóerő, mégis egyedivé teszi a karaktereket. Aki megnézi a pilotot, nem fogja elfelejteni a következő részig a szereplőket. Még az ágyban haldoklót imitáló Reviczky Gábort se, aki karrierje minden rutinját felmutatja pár snitt alatt.

Az 1848-as történéseket sok helyről hallottuk már, meg is kellett tanulni. A Fehér Béla által kitalált, Rudolf Péter által rendezett minisorozat azonban olyan oldalát villantja meg a kornak, amit ritkán látunk. A kisemberek szemszögéből látjuk, mondjuk Kossuth Lajost – aki egyébként fel is tűnik az első részben -, és nagy erőssége a Kossuthkiflinek, hogy nem idealizál senkit. Hús-vér emberekről van szó, akik hajtják a saját érdekeiket, meg majd végül a lovaskocsikat is Pozsonytól Debrecenig. Hogy hányan érnek oda, azt meg majd a 6. rész végén meglátjuk. Ahogy azt is, hogy tartani fogja-e ezt a szintet a sorozat, hiszen a pilot epizód csupán felvezetésként szolgált a későbbi eseményekhez. Magához a nagy utazáshoz.

Értékelés:
A Kossuthkifli jóleső meglepetés, egy olyan kor szatírája, amiről az iskolapadban ülve sokat hallottunk és olvastunk. A Duna TV-n vetített kosztümös sorozat ízig-vérig magyar, ami mostanában ritkább vállalkozás a hazai csatornáknál, akik szeretnek külföldi produkciókat adaptálni. Ráadásul abszolút élvezhető is. Igaz, hogy a nyelvezetre oda kell figyelni és a fényképezés se a legjobban sikerült, de abszolút érdemes adni neki esélyt. Ami a pontszámot illeti, 7/10-et ér a pilot, mivel mindössze egy vázlatos képet ad az akkori Magyarországról. Ez a skeccs viszont jól sikerült.

hirdetés