Tavaly az HBO a True Detective című antológiasorozatot a drámák között indította, a Shameless – Szégyentelenek és az Orange Is The New Black is a komédiák közé került. Talán ezekre a húzásokra is reagált most a Tévéakadémia, mely az Emmy-gálával kapcsolatos komoly változásokat jelentett be. Hogy mik ezek? Ezentúl a vígjátékok közé csak azok a szériák kerülhetnek majd be, amelyeknek a játékideje nem haladja meg a 30 percet, így automatikusan kiesnek a körből a fentebb említett címek, de rajtuk kívül a CW új üdvöskéje, a Jane The Virgin is, mely a Golden Globe-on nyert. Mindez nem jelenti azt, hogy az egyórás produkciók ne próbálkozhatnának meg beférkőzni a komédiák közé, de komoly elbíráláson kell majd túlesniük ahhoz, hogy végül jelöltek lehessenek.
A szkeccs és talk show-kat is külön kategóriákba pakolja majd az Emmy-gála, valamint kibővítik a szavazók körét is, így mindenki, aki az első körben szavaz, az utolsóban is voksolhat majd. Ezzel az online szavazók járnak jól.

Újabb nagy, szinte minden napot érintő műsorváltozás lesz a TV2-n

Az Agymenők egyik fontos szereplőjéről fog szólni a sorozat vadonatúj spinoffja

Vadonatúj előzetes érkezett A szolgálólány meséje utolsó évadához

Kiderült, hogy ki lesz a TV2 vadonatúj realityjének műsorvezetője

Ingyenesen elérhetővé vált YouTube-on az egyik népszerű Star Wars sorozat első három epizódja
