Még január elején írtuk meg, hogy több évnyi várakozás után, január 26-án lesz a Pretty Little Liars magyarországi premierje, melynek magyar címe Hazug csajok társasága lett. Nem sokkal később megtudtuk, hogy a sorozat hetente egyszer, végig vasárnaponként 21 órától kerül képernyőre, így idén télen ez lesz az RTL II fő, heti sorozata. Pár napja ismertettük is a szériát, ahol többek között a hivatalos történetleírást is közzé tettük. Az RTL csoport azonban megváltoztatta a műsorrendjét és eltörölte a Hazug csajok társasága hazai premierjét. A sorozat nem érkezik január 26-án és a rá következő hetekben sem, helyette a nemrég indult ValóVilág 6-nak adásai lesznek. Az hogy a széria végül mikor indul el még nem tudni.

A döntés oka szerintünk a TV2 variálására vezethető vissza. Szerdán derült ki, hogy A Nagy Duett 3. szezonja a SuperTV2 helyett a TV2-re érkezik, így várhatóan vasárnap este 20:00-22:45 között a tévénézők egy jelentős része a zenés showműsort követi majd. Az RTL II-n pedig a Hazug csajok társasága pont ekkor, 21-22 óra között lett volna képernyőn. A TV2-s bejelentés után egy nappal, csütörtökön változott meg a RTL II műsorrendje. Így az RTL valószínűleg vagy a ValóVilágal szeretné gyengíteni A Nagy Duettet, vagy félnek attól, hogy az új sorozatuk pocsékul hozna egy ilyen népszerű műsor sávjában. (fotó: RTL II Sajtóklub)

hirdetés

Vadonatúj előzetest kapott a jövő hónapban érkező Star Wars sorozat

17. heti nézettség - Az elmúlt évek legsikeresebb hétköznapi műsora lett a Házasság első látásra

Még idén érkezik a legújabb Star Wars sorozat a Disney+-ra

Ők lesznek az Adom a napom 3. évadának negyedik hetének vendégei

Ő lett Balogh Levente új asszisztense, megvan Az álommeló 2. évadának nyertese

Kiderült, hogy mikor érkezik az Emily Párizsban 4. évada a Netflixre

hirdetés