A The Killing napjaink egyik leghányattatottabb sorsú sorozata. Amerikában 2011 áprilisában mutatkozott be az első évadával, majd a fináléja után majdnem rögtön be is fejeződött a népszerű krimi, ám az átívelő történet miatt kapott még egy 2. szezont. Ki is derült annak rendje, módja szerint, hogy ki volt Rosie Larsen gyilkosa, aztán az AMC elkaszálta a produkciót. Majd aztán a csatorna meggondolta magát és mégis berendelte, így kaptunk egy harmadik évadot is. Ami után már véglegesen és ténylegesen be akarta fejezni a Walking Deadnek is otthonul szolgáló tévéadó a sötét hangulatú detektívsztorit.

A Netflix nevű, mostanában sorozatok gyártásával is foglalkozó videotéka azonban a napokban bejelentette, hogy habár az AMC már teljesen lemondott a szériáról, ők elkészítik a negyedik etapot. Így visszatér a két főszereplő, a mostanában hollywoodi filmekben is látható Mireille Enos – Joel Kinnaman duó (a képen) még hat epizód erejéig. Ezt, ahogy a Netflixtől már megszokhattuk egyszerre láthatja majd a közönség, ők ugyanis nem a heti egy epizódos rendszerben gondolkoznak. Mindig teljes évadokat tesznek elérhetővé. Egyébként ez lesz a The Killing – Gyilkosság befejező évada is egyben, ez már biztos. A magyar nézők a sorozatot először az m1-en láthatták a hazai képernyőkön.

hirdetés

Vadonatúj előzetest kapott a jövő hónapban érkező Star Wars sorozat

Még idén érkezik a legújabb Star Wars sorozat a Disney+-ra

Ők lesznek az Adom a napom 3. évadának negyedik hetének vendégei

Ő lett Balogh Levente új asszisztense, megvan Az álommeló 2. évadának nyertese

Kiderült, hogy mikor érkezik az Emily Párizsban 4. évada a Netflixre

Megvan, hogy kik lesznek a Zsákbamacska következő különkiadásának szereplői

hirdetés