Igaz, hogy a Borgiákat a 3. évad után elkaszálták, a Showtime – idehaza az HBO – sorozata azonban javában zsebeli befelé a díjakat. Most éppen a kreatív Emmy-díjátadón, a magyar jelmeztervezőnek, Homonnay Gábornak köszönhetően. A sorozat ugyebár az Etyeki Filmstúdióban is forgott, így számos magyar szakember is dolgozott a Jeremy Irons főszereplésével készült produkción, így szinte elkerülhetetlen volt, hogy hazai készítő ne kapjon jelölést a technikai díjakat átadó gálán. Ami az egyéb kategóriákat illeti, a legjobb férfi vendégszereplő drámában a Botrány (Scandal) Dan Bucatinskyje lett, míg női kategóriában A férjem védelmében Carrie Prestonja győzedelmeskedett. Bob Newhart az Agymenőkben nyújtott alakításáért, Melissa Leo pedig a Louie-ért kapott szobrot, ő is vendégszereplői minősítésben, csak éppen a szitkomok kategóriájában ugye.

Animációs kategóriában a South Park győzött, míg a legjobb castingot a House of Cards tudta felmutatni. Kevin Spacey sorozata az egykamerás produkciók közt a fényképezéséért is elismerésben részesült. A Trónok harca sminkeseit, a Boardwalk Empire – Gengszterkorzó fodrászait és az Amerikai Horror Story hangvágását is kitüntették, a Westerosban játszódó dráma azonban ennek tetejében még különleges effektjeiért is kapott egy elismerést, ahogy Nucky Thompsonék se álltak meg egy díjnál. A Starz-féle Da Vinci”s Demons főcíme hatalmasat aratott a kreatív Emmy-gálán, de a Revolution kaszkadőrjei se mentek haza üres kézzel. A győztesek teljes listája itt olvasható, 22-én pedig átadásra kerülnek a fő kategóriák győztesei is.

hirdetés

A TV2 napokkal a finálé előtt lelőtte a Házasság első látásra végeredményét

Nagyot tarolt a Sárkányok háza: ezek lettek 2024 legnépszerűbb sorozatai torrenten

2023 után 2024-ben is a TV2 lett a legnézettebb csatorna

3 hónappal a premier után elkaszálták az HBO egyik sorozatát

Újabb műsorváltozás a TV2-n: Kiderült, mikor lesz látható a Házasság első látásra utolsó két része

Napokon belül érkezik az Egy csodálatos asszony 2. évada a Dunára