Az Arany Medve-díjas, Oscar-jelölt Enyedi Ildikónak, valamint az Aranyélet, Terápia és a Társas játék 2 kreatív producerének közös projektje a nemzetközi siker kapujában. A közös sorozattervük, a Balaton Brigád bekerült a Berlinale alprogramja, a Series Days nevű seregszemlére. Itt találhatnak nemzetközi partnert a produkció megvalósításához. Részletek a Joyrider műsorgyártó közleményében:

Idén hetedszerre rendezik meg a világ egyik legrangosabb sorozatterv seregszemléjét, a Co-Pro Series Pitch című rendezvényt, a Berlinale alprogramja, a Series Days keretében. Az eseményre a világ minden tájáról több száz tervet neveznek minden évben, ezek közül a Berlinale kurátorai tízet válogatnak ki, melynek alkotói gondosan szelektált szakmai közönség előtt rövid prezentáció, „pitch” keretében mutathatják be projektjüket. A cél, hogy nemzetközi partnerekre, ko-producerekre, forgalmazókra, csatornákra találjanak a sorozataik megvalósításához.

Idén először egy magyar sorozatterv is bekerült a programba. A Balaton Brigád című sorozat producere Krigler Gábor, vezető rendezője pedig nemzedékének egyik legprominensebb hazai filmalkotója, az Arany Medve-díjas, Oscar-jelölt Enyedi Ildikó. A hazai gyártócég a budapesti Joyrider.

A Balaton Brigád egy különös hangulatú, történelmi thriller, mely a magyar tengernél játszódik a nyolcvanas évek derekán. A Stasi különleges egysége a tónál nyaraló keletnémet turisták megfigyelésére szakosodott. A brigád meghasonlott vezetője saját, elhidegült családját is kénytelen megfigyelni, miközben maga is a disszidáláson gondolkodik, és furcsa kapcsolatot alakít ki egy magyar belügyessel.

hirdetés

A német és magyar nyelvű, nyolcrészesre tervezett széria írói Krigler Gábor mellett Lovas Balázs és Lengyel Balázs. A járványhelyzet miatt az idei pitch online kerül megrendezésre március 2-án. Az alkotók nemzetközi csatornát, német koproducert és forgalmazót keresnek a tervhez.

hirdetés

Májusban új török sorozat indul a TV2 Csoport egyik csatornáján

Kiderült, hogy hány évados lesz a The Witcher

8 millió forintos bírságot kapott az RTL a Kanapéhuszárok és a Sztárbox kapcsán

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna

Kiderült, hogy mikor érkezik a Sweet Tooth: Az agancsos fiú utolsó évada a Netflixre