A 7. heti nézettségi adatok itt tekinthetőek meg. A 8. héten (február 19-25.) az RTL Híradó 18-49-ben minden alkalommal legyőzte a Tényeket, míg a teljes lakosság körében a TV2-s hírműsor két alkalommal meg tudta előzni RTL Klubos riválisát. A nyolcadik héten ismét változtatott főadójának műsorrendjén az RTL Magyarország és visszahozták a Fókuszt a főműsoridőbe. A magazinműsor hétfőn parádés számokat szállított a fiataloknál, a hét többi napján azonban kikapott A Piramistól.

Az RTL Klubnak tehát ezzel a lépéssel sem sikerült megtörni a Stohl András vezette vetélkedő lendületét, amely ismét minden alkalommal nézettebb volt mind a két korosztályt vizsgálva A Falnál. Mivel a Fókusz visszakerült estére, így az RTL Klub napi műsorai mind későbbre kerültek. A Barátok közt ötből csak egyszer tudta elérni a tévéadó esti, reklámozóknak fontos korcsoportban mért heti átlagát, a többi napon alatta teljesített. Az utána adásba küldött Éjjel-Nappal Budapest nem hozott jó számokat, kedden pedig talán megdöntötte saját negatív rekordját is.

Az Áll az alku valamiért nem tudja megtartani az előtte futó A Piramis eredményeit és a fiatal felnőttek körében nem teljesít valami jól, és az előző előtti héthez képest csak pénteken verte meg a vele egyszerre képernyőn levő Barátok köztöt. Gundel Takács Gábor vetélkedője 18-49-ben közönségarányt tekintve nem, de konkrét nézőszámot nézve négyszer is megelőzte a szintén ellene futó Éjjel-Nappal Budapestet. A TV2-re ismétlésekkel visszahozott Drágám, add az életed! felemás eredményeket szállított, ám többségében rossz eredményeket ért el.

hirdetés

Az RTL Klubos hétköznap esti heti tartalmak mind viszonylag jól hoztak, de a legjobban a Szulejmán teljesített 18-49-ben. A mi kis falunk újfent egymillió néző fölött zárt és 18-49-ben is magasan nyerte a hetet. Ezzel egyértelműen mutatja, hogy bevált az RTL Klub szombat esti sávja, hiszen sikeresebb a sorozat, mint az első évadban volt. A Dunán A Dal döntőjét az előző adásokhoz képest picivel többen választották, de így is messze elmarad a korábbi szezonok eredményeitől.


Hétfő:
TV2: Tények: 839 ezer (22,4%), 18-49: 176 ezer (15,4%)
RTL: Híradó: 931 ezer (24,6%), 18-49: 271 ezer (23,3%)

TV2: A Piramis: 829 ezer (19%), 18-49: 224 ezer (15,5%)
RTL: Fókusz: 675 ezer (15,9%), 18-49: 247 ezer (18,3%)
RTL: A Fal: 630 ezer (14,1%), 18-49: 224 ezer (14,8%)

TV2: Áll az alku: 562 ezer (14,2%), 18-49: 153 ezer (10,41%)
TV2: Drágám, add az életed!: 210 ezer (8,1%), 18-49: 55 ezer (4,9%)
RTL: Barátok közt: 648 ezer (15,4%), 18-49: 194 ezer (12,7%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 432 ezer (13%), 18-49: 161 ezer (11,7%)
RTL: Dr. Csont (ism.) 183 ezer (9,1%), 18-49: 84 ezer (9,5%)

Kedd:
TV2: Tények: 884 ezer (23,1%), 18-49: 198 ezer (16,8%)
RTL: Híradó: 860 ezer (22,3%), 18-49: 234 ezer (19,6%)

TV2: A Piramis: 795 ezer (18,1%), 18-49: 226 ezer (15,1%)
RTL: Fókusz: 576 ezer (13,7%), 18-49: 187 ezer (13,5%)
RTL: A Fal: 598 ezer (13,4%), 18-49: 185 ezer (12%)

TV2: Áll az alku: 477 ezer (11,9%), 18-49: 150 ezer (9,7%)
TV2: Drágám, add az életed!: 173 ezer (6,6%), 18-49: 72 ezer (6,6%)
RTL: Barátok közt: 659 ezer (15,2%), 18-49: 166 ezer (10,3%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 412 ezer (12,2%), 18-49: 127 ezer (9,3%)
RTL: Házon kívül: 264 ezer (12%), 18-49: 79 ezer (8,3%)

Szerda:
TV2: Tények: 816 ezer (21,9%), 18-49: 149 ezer (13,5%)
RTL: Híradó: 846 ezer (22,5%) 18-49: 186 ezer (16,6%)

TV2: A Piramis: 776 ezer (17,6%), 18-49: 230 ezer (15,5%)
RTL: Fókusz: 591 ezer (14%), 18-49: 149 ezer (11,3%)
RTL: A Fal: 636ezer (14,1%), 18-49: 178 ezer (11,5%)

TV2: Áll az alku: 517 ezer (12,8%), 18-49: 151 ezer (9,8%)
TV2: Drágám, add az életed!: 221 ezer (8,4%), 18-49: 84 ezer (7,7%)
RTL: Barátok közt: 687 ezer (15,9%), 18-49: 169 ezer (10,5%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 444 ezer (13,2%), 18-49: 134 ezer (10%)
RTL: Szulejmán: 367 ezer (18,3%), 18-49: 98 ezer (11,7%)

Csütörtök:
TV2: Tények: 832 ezer (22,3%), 18-49: 167 ezer (14,7%)
RTL: Híradó: 886 ezer (23,4%), 18-49: 230 ezer (19,8%)

TV2: A Piramis: 795 ezer (18,2%), 18-49: 230 ezer (15,4%)
RTL: Fókusz: 614 ezer (14,5%), 18-49: 207 ezer (15,1%)
RTL: A Fal: 627 ezer (14,2%), 18-49: 208 ezer (13,5%)

TV2: Áll az alku: 580 ezer (14,5%), 18-49: 167 ezer (10,6%)
TV2: Drágám, add az életed!: 205 ezer (7,5%), 18-49: 53 ezer (4,5%)
RTL: Barátok közt: 693 ezer (16,2%), 18-49: 202 ezer (12,5%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 399 ezer (11,8%), 18-49: 154 ezer (10,8%)
RTL: Halálos fegyver 2×03: 197 ezer (9,6%), 18-49: 79 ezer (8,6%)

Péntek:
TV2: Tények: 832 ezer (22,6%), 18-49: 149 ezer (13,7%)
RTL: Híradó: 822 ezer (22,2%), 18-49: 202 ezer (18,3%)

TV2: A Piramis: 802 ezer (19%), 18-49: 233 ezer (16,9%)
RTL: Fókusz: 602 ezer (14,7%), 18-49: 186 ezer (14,1%)
RTL: A Fal: 632 ezer (14,6%), 18-49: 181 ezer (12,6%)

TV2: Áll az alku: 508 ezer (12,2%), 18-49: 172 ezer (11,4%)
TV2: Drágám, add az életed!: 225 ezer (7,7%), 18-49: 90 ezer (7,1%)
RTL: Barátok közt: 630 ezer (14,8%), 18-49: 157 ezer (10,5%)
RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 429 ezer (12,4%), 18-49: 167 ezer (11,7%)
RTL: Pancser Police (film): 166 ezer (9,7%), 18-49: 75 ezer (9,3%)

Szombat:
Duna: SzerencseSzombat: 339 ezer (8%), 18-49: 48 ezer (3,4%)
TV2: Tények: 637 ezer (16,1%), 18-49: 131 ezer (10%)
RTL: Híradó: 843 ezer (21,3%), 18-49: 256 ezer (19,5%)

Duna: A Dal 2018: 399 ezer (9,5%), 18-49: 77 ezer (4,6%)
TV2: A szupercsapat (film): 319 ezer (7,1%), 18-49: 120 ezer (7,4%)
RTL: Fókusz Plusz: 597 ezer (13,7%), 18-49: 230 ezer (15,1%)
RTL: A mi kis falunk 2×04: 1,012 millió (21,8%), 18-49: 473 ezer (27,3%)

TV2: Chappie (film): 119 ezer (3,7%), 18-49: 55 ezer (3,9%)
RTL: Halálos fegyver 3. (film): 463 ezer (13,1%), 18-49: 236 ezer (15,4%)

Vasárnap:
TV2: Tények: 769 ezer (17,7%), 18-49: 186 ezer (12,2%)
RTL: Híradó: 869 ezer (19,9%), 18-49: 243 ezer (15,8%)

TV2: Tini Nindzsa Teknőcök: Elő az árnyékból (film): 296 ezer (6,2%), 18-49: 169 ezer (9,6%)
RTL: A hobbit – Az öt sereg cstája (film): 417 ezer (9%), 18-49: 202 ezer (11,6%)

TV2: Az ördög Pradát visel (film): 185 ezer (6%), 18-49: 108 ezer (8,3%)
RTL: Éjszakai hajsza (film): 190 ezer (7,9%), 18-49: 79 ezer (7,6%)

hirdetés

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Kiderült, hogy mikor érkezik a Sweet Tooth: Az agancsos fiú utolsó évada a Netflixre

Jövő héten 2 nagy műsor is véget ér a TV2-n

Golden Globe-díjas színész csatlakozott a Wednesday 2. évadához

A nyáron új székházba költözik az RTL egy része

A héten véget ér az RTL jelenlegi legnézettebb műsora