Május 21-én, kedden 21:35-kor lesz a Jo, a profi premierje az RTL Klub-on, ahogy ezt korábban itt jeleztük. A francia-angol sorozat idei újonc, januárban indult, így az RTL csupán 5 hónap lemaradással hozza el hazánkba. Az első évada 8 részes, így ha a csatorna szünet nélkül vetíti, akkor már július elején véget is ér. Azt, hogy lesz-e 2. szezonja, még nem tudni. A Jo, a profi első hazai ajánlója itt nézhető meg.
Nézzük a sorozat ismertetője: Jo (Jean Reno), a párizsi nyomozó problémás környéken nőtt fel, és bár egyértelműen elkötelezte magát az igazság oldalán, mégsem szakadt el teljesen gyermekkori barátaitól, akik bűnözők lettek. Jo lányáról és barátjáról kiderül, hogy bűncselekményeket követtek el, és a nyomozó hajlik arra, hogy segítsen nekik elkerülni a börtönt. Egy súlyos infarktus után az élete gyökeresen megváltozik, teljesen leáll a piáról és a bagóról. Zűrös magánélete elől a munkába menekül, és társaival Párizs utcáit járja, ahol sorra történnek a gyilkosságok. (fotó: RTL Sajtóklub)

Ez az 5 sorozat és film érkezik júniusban az Amazon Prime Videóra

Kiderült, hogy mikor jön a Netflix népszerű bűnügyi sorozatának 4. évada

Napokon belül érkezik egy bűnügyi sorozat utolsó évada az egyik országos csatornára

Felmondott Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója

Elhunyt Anthony Head, a Buffy és a Ted Lasso sorozatok sztárja

Műsorváltozás az RTL-en: remek hír A mi kis falunk nézőinek