Annak idején, még 2009-ben lehettünk tanúi az első olyan irányú próbálkozásnak, hogy hazai tévébloggereket összegyűjtve tartson nagycsatorna egy kis bevezetést a kereskedelmi televíziózás világába. Aztán 2012 telén, majd most a TV2-nek köszönhetően megismétlődött a bravúr, hiszen a fontosabb hazai médiablogokat meghívva körülnézhettünk a csatorna székházában. Ami méreteiben és struktúrájában is igen illusztris, ráadásul a MaFilm stúdiói mellett található, ahol olyan műsorok forogtak az elmúlt időszakokban, mint Megasztár 4 és A 40 milliós játszma. A legfőbb téma és a rendezvény megszervezésének alapja a Tények és az Aktív arculatváltása volt, amiről itt írtunk bővebben és amit nekünk vezettek fel először publikusan. Nagy képernyőkön nézhettük meg a saját szemünkkel, miben nyilvánul majd meg a műsorok dizájncseréje.
Amellett, hogy Pachmann Péter és Andor Éva műsorvezetők körbevezettek minket a stúdiókban, egy dologra jöhettünk rá. Aki operatőrnek tanul, az siessen inkább a filmiparba, vagy tanuljon inkább valami hangszeren, ugyanis a TV2 hírműsorait manapság már csak minimális személyzet szerkeszti, a kamerák síneken futnak, a korábban 40-50 főből álló stábra immár semmi szükség nincs, négy-öt ember dolgozik egy-egy produkción. A profizmus mindezek ellenére megmaradt, a műsorvezetők még ha ülve vezetnek hírműsort, akkor se öltöznek öltönybe és fürdőnadrágba, mert magasságtól függően akár ki is kandikálhat a szörfgatya.
A teljesség kedvéért megjegyezzük, hogy igen, a műsorvezetők felelnek azért, hogy a súgógép pedálját nyomva tökéletesen elmondják a szövegüket és sokszor állva kell azt a bravúrt megcsinálniuk, hogy magassarkúban, fél lábon egyensúlyozva figyelnek kétfelé. Persze ez többnyire inkább Andor Évára vonatkozik.
Amin igazán meglepődtünk, az az volt, hogy mennyire egy rakáson vannak a különféle műsorok stúdiói, a Mokka és a Frizbi Hajdú Péterrel például egymástól talán két méterre forog, mégis – annak a kevés operatőrnek hála – olyan illúziónk lehet utóbbi nézése közben, mintha legalább 80-90 ember ülne ott élőben. Elgondolkoztató az, hogy az emberi tényező mennyire leredukálódott a modern műsorkészítésben, persze amíg a szövegeket emberek írják és olyan profik állnak a kamerák kereszttüzében, mint Vujity Tvrtko, addig aggodalomra semmi okunk. A találkozót egyébként kerekasztalos beszélgetés zárta, ahol György Bencével, a TV2 infotainment műsorainak (Tények, Mokka, Aktív, Aktív Extra, Napló, SuperMokka, Tvrtko szerint a világ) főszerkesztőjével és Koltay Tamással, a csatorna szóvivőjével vitattuk meg a tévéadó jelenlegi helyzetét és közeli terveit.