2012 őszének egyik legerősebb és legszórakoztatóbb drámasorozata lett az HBO gengsztersztorija, egy olyan történelmi remekmű, ami nosztalgiával tölti el az embert, ugyanakkor fellebbenti a fátylat a XX. század mocskosabbik oldaláról. Közben pedig fejek hullanak, pisztolyok dörrennek, a korzó pedig a levegőbe repül.
Minden az alkoholtilalommal kezdődött. Na, meg azzal, hogy a nők szavazati jogot kaptak. Az 1920-as években járunk, Nucky Thompson pedig régi ismerősként osztogatja ládástul az aranyat, miközben Jimmy szavai visszhangoznak a fejében, akinek hideg vérrel eresztett golyót főhősünk a fejébe: félig nem lehetsz bűnöző. Két élete nem lehet egyszerre senkinek, így Nucky az elkövetkezendő 12 részes szezonban mindent megtesz azért, hogy ő legyen Atlantic City ura. És elbukik, elbukik, mert neje megcsalja őt, támogatói hátat fordítanak neki és csupán Chalky White-ra és színes bőrű sleppjére számíthat a város koronát vesztett ura. Pedig dicsőségesen indul az évad Nucky számára, ami azonban végleg kiveri a kormányt kedvenc gengszterünk kezéből, az egy feltörekvő színésznőcske és egy olaszok által kitervelt merénylet. Nucky Thompsont azonban nem kell félteni, mindig talpra áll.
A korábban a Fargóban is feltűnő, jobbára mellékszerepekben lubickoló Steve Buscemi lehetséges, hogy nem egy Brad Pitt, nélküle azonban az HBO sorozata feleannyit sem érne. Igaz, hogy Terence Winter, a produkció készítője ügyesen csavargatja a szálakat, a szereplők tetteinek pedig mindig van oka és következménye, mégis Buscemi a széria mozgatórugója. Az a Buscemi, aki így idősebb korára futott be igazán, mégis a modern kori televíziózás és a dráma műfajának megkerülhetetlen alakja lett. A színész minden mozdulatával hihetővé teszi Nucky karakterét, aki keményen fogalmazva nem tud mit kezdeni hatalmával és temérdek pénzével, így mindent kockára tesz – beleértve házasságát is, mondjuk nejét, Margaretet sem kell félteni azért -, hősünk pedig tankönyvbe illő módon bukik bele. Mindenbe. Talán az évad egyik legerősebb része az, amikor Nucky arcába robbantják szeretett korzóját és agyrázkódástól szédelegve int neki búcsút a helyi gengsztervilág nagy része, a bűnösök azonban mindig megbűnhődnek.
Mert ilyen sorozat ez a Boardwalk Empire, mindenki megkapja a maga lezárását. Többek közt Gyp Rosetti is, aki kvázi ismeretlen arcként robbant ebben a szezonban a képernyőkre, mégis a karakter az évad nagy részében az egyik legjobban kedvelhető karakterré vált. Még akkor is, ha Gyp reggeltől estig azon morfondírozott, hogyan szúrjon ki Nuckyval. Margaret is ezt tette, aki férje fogdmegjével kezdett törvénytelen kapcsolatot, miközben a kórházban szorgoskodva próbálta hasznossá tenni magát. Schroeder kisasszony azonban a széria egyik legnegatívabb arcává nőtte ki magát. Mégis, legyen néhány karakter a végletekig utálatos, az ember megértheti motivációkat. Ahogy Al Capone húzásait is abszolút át lehet érezni, a produkció végső soron az ő felemelkedésének, eredetsztorijának is felfogható. Eközben pedig Gillian Darmody valahol heroinos tűvel próbál fiatal srácokat becserkészni, a horror sztoriba beillő arccal megáldott Richard pedig három pisztollyal osztja az ólmot. A gengsztervilág pedig elemében van, jobban, mint bármikor.
A sorozat egyébként teli van jó nőkkel, hiszen az évad egy része a Gretchen Mol vezette kuplerájban játszódik, mégis az ember észre sem veszi a korábban komoly szerepet játszó és magát általában alulöltözötten illegető Paz de la Huerta kiválását, a Gengszterkorzón bárkit lehet pótolni, a készítők pedig ügyesen töltik ki a régi karakterek által hagyott hézagokat újakkal, kíváncsian várhatjuk, hogy Gyp kiválása után milyen elborult gonosz veszélyezteti majd legközelebb Nucky Thomspon királyságát. Esetleg öntudatra ébred végre a Sebhelyes?
Értékelés
A Boardwalk Empire – Gengszterkorzó az év egyik legerősebb drámájává nőtte ki magát a The Walking Dead mellett, ha két sorozatot néztek csak idén, a választásotok egyértelműen erre a kettőre essen. A csalódás esélye kizárt. Így 9/10-es értékelést kap a harmadik szezon részemről – KTL heves bólogatása közepette -, a negyedik évad már biztos, mi pedig fizetnénk be az őrült gengszterhinta következő körére a jegyet, most azonban majdnem egy éves várakozásnak nézünk elébe. Sebaj, drámai fronton jövőre a Trónok harca harmadik, valamint a Spartacus és a Totál szívás (Breaking Bad) utolsó évada is csillapíthatja éhségünket, egy azonban biztos. A Gengszterkorzót jövőre is meglátogatjuk, ha addig Al Capone le nem dózeroltatja a kócerájt. (fotók: HBO Sajtószoba)