Szeptember 17-én debütált a Netflix vadonatúj dél-koreai sorozata, a Nyerd meg az életed (Squid Game). A produkció egy túlélőjátékról szól, amelybe több száz, rendkívül szegény ember jelentkezik. A versenyzőknek gyerekjátékokat kell játszani, a tét pedig hatalmas; ha nyernek pénzt kapnak, ha veszítenek meghalnak. A 9 epizódból álló széria hamar rekordot döntött, ugyanis a megjelenést követő 28 napban 111 millió előfizető indította el, ezzel pedig a Netflix legnézettebb sorozatává vált. Most összegyűjtöttünk 7 érdekességet a platform legsikeresebb sorozatáról.

hirdetés

1. Eredetileg más volt a címe

2019-ben jelentette be a Netflix a sorozatot, mely eredetileg a Round Six nevet kapta. A produkció az alkotó, Hwang Dong-hyuk első közös munkája egy nemzetközi céggel.

2. Több, mint 10 évig készült

Hwang 2008-ban kezdett el dolgozni a forgatókönyven, melynek első változata egy évvel később készült el. Csak az első két rész megírása majdnem 6 hónapjába telt. A The Korean Times-nak adott interjújában azt mondta, hogy aggódott, hogy az emberek elvontnak és erőszakosnak találják majd a történetet, és nem fog nagyobb közönséget bevonzani. Ezért az alkotónak várnia kellett a megfelelő alkalomra, amikor egy ilyen produkció már felkelti az emberek figyelmét. Emellett finanszírozási és szereplőválogatási problémákkal is szembesülnie kellett egészen addig, amíg több mint egy évtizeddel később fel nem bukkant a Netflix.

A történetből sorozatot készíteni pont akkora kaland volt, akárcsak egy évtizeddel előtte. Tudtam, hogy minden vagy semmi lesz; vagy egy mestermű vagy egy bukás. Az ötlet nagyon kísérleti jellegű volt. Emiatt folyton azt kérdezgettem magamtól, hogy a közönség meggyőzőnek találja-e majd azt, hogy a szereplők az életüket kockáztatják azért, hogy gyerekjátékokat játsszanak. Körülbelül 12 év után a világ egy olyan hellyé változott, ahol egy ilyen különös, erőszakos túlélési történetet valóban szívesen látnak. A sorozat játékai, amelyben részt vesznek a karakterek összhangban van az emberek azon vágyával, hogy megüssék a főnyereményt olyan dolgokkal, mint mondjuk a kriptovaluta, az ingatlanok és a részvények. Nagyon sokan együtt tudnak érezni a történettel” – nyilatkozta a direktor.

3. Eredetileg filmnek készült

A készítő a Variety-nek elárulta, hogy a projekt eredetileg a nagyvászonra készült. Ez nem meglepő, ha megnézzük Hwang munkásságát. Ő írta és rendezte a The Fortress és az Elhallgattatva (Silenced) című filmeket, de a Nagyanyó kisasszony (Miss Granny) forgatókönyvéért és rendezéséért is ő felelt, melyet az egyik legsikeresebb koreai alkotásként tartanak számon. Az eredeti ötletek alapján a filmben nem szerepelt benne Jun-ho rendőrnyomozó, illetve Ju-yeong, a nő, aki feláldozta magát Sae-byeokért, eredetileg férfi volt. Hwang azért változtatta meg a nemét, mivel sokkal értelmesebbnek látta a kötődést két nő között. 

4. Előrevetítették a játékokat

Ha figyelmesek vagyunk, akkor észrevehető, hogy a hálóterem falain – amelyeket először eltakartak az ágyak – olyan rajzok vannak, amelyek támpontként szolgálnak a résztvevők számára, hogy milyen játékokat fognak játszani. A széria koncepcióját Hwang gyermekkora ihlette, ugyanis a Squid Game egy olyan játék, amit anno az iskola udvarán játszott. Úgy érezte, hogy ez a legszimbolikusabb gyerekjáték, amely bemutathatja a mai társadalmat. 

5. A baba valódi

Az első részben látható túlméretezett baba Jincheon megyében található, amely nagyjából három órára van Szöultól északra. A babát, ami egy lovaskocsi múzeum bejáratát őrzi, a forgatáshoz kérték kölcsön, majd visszaadták. 

6. Ez volt Jung Ho-yeon színészi debütálása 

Kang Sae-byeok megformálása előtt Jung modellként tevékenykedett. Szerepelt a Topmodell leszek! koreai változatának negyedik évadában, és a Vogue címlapjáról is visszaköszönt már az arca. A produkció megjelenése óta több millióan kezdtél el követni az Instagramon, ezáltal neki van a legnagyobb követőtábora a koreai színésznők közül, mára pedig hazájának egyik legismertebb színésznőjévé vált. 

7. Magyar vonatkozása is van

A sorozat zenei aláfestését egy magyar zenekar kölcsönözte, ráadásul a felvételeket is Magyarországon készítették el. Ezt az Indexnek árulta el Sapszon Bálint, aki Elek Norbert mellett a széria zenéjének hangszerelője. A Budapest Scoring zenészei évek óta együtt dolgoznak a dél-koreai filmesekkel, melynek köszönhetően a négyszeres Oscar-díjas Élősködők hangszerelése, valamint a filmzene felvétele is az ő nevükhöz fűződik. 

“Amikor a Squid Game zenéjén dolgoztunk, még pontosan nem tudtuk, hogy miről is van szó. A big band és a szimfonikus zenekar is közreműködött a felvételeken. Minden epizódban megszólal Johann Strauss Kék Duna keringője, valamint Haydn trombitaversenye Tóth László trombitaművész előadásában. Mind a klasszikus zenei, mind a jazz big band, mind az eredeti filmzene zenekari felvételei is Budapesten valósultak meg” – nyilatkozta Sapszon Bálint. 

hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban