A Trónok harca egyértelműen a XXI. század egyik legjelentősebb sorozata, amely 2011 és 2019 között 8 évadot élt meg az HBO-n és az HBO GO-n. A népszerű széria előzménysorozata, a Sárkányok háza tavaly debütált a hazai HBO Maxon, de az évek során több spinoffot is terveztek. Ezek közül számos ötletet korán elkaszáltak, valamint több hír és bejelentés is volt készülő szériákkal kapcsolatban. Annak érdekében, hogy tisztán lehessen látni, hogy jelenleg milyen produkciókon dolgoznak, most összeszedtük azokat a Trónok harca univerzumában játszódó sorozatokat, amelyek a következő években érkezhetnek az HBO Maxot leváltó új streaming szolgáltatóra, a Maxra.

2021 áprilisában több készülő testvérsorozatot is nyilvánosságra hoztak. Egyik a 10.000 Ships munkanevű projekt, amely Nymeria hercegnő, a Martell-ház őse köré épül. Az ő története 1000 évvel a Trónok harca cselekménye előtt játszódik. A hercegnő biztonságban akarta tudni a népét, ezért kiadta a parancsot, hogy 10 ezer hajóval induljanak el Essosból a Rhoyne folyón. 2022 márciusában George R. R. Martin azt írta a blogján, hogy a széria forgatókönyvírója, Amanda Segel leadott néhány vázlatot, és jól haladnak a produkcióval, azt azonban nem lehet tudni, hogy mikorra várható a megjelenése.

A 10.000 Ships-szel együtt derült ki, hogy 9 Voyages munkacímmel készül egy újabb sorozat, ráadásul a Róma és a Gotham sorozatok alkotója, Bruno Heller által. 2022 márciusában azonban Martin elmondta, hogy megváltoztatták a projekt nevét The Sea Snake-re, az év októberében pedig azt is elárulta, hogy a produkció továbbra is fejlesztés alatt áll. A történet középpontjában a Sárkányok házából ismert Corlys Velaryon, a Velaryon-ház feje és egyben Rhaenys Targaryen férje áll majd, és bemutatja a csodálatos utazásait. Arról egyelőre nincs információ, hogy mikor jöhet az HBO Max helyére érkező streaming szolgáltatóra, a Maxra.

Tavaly júniusban derült ki, hogy saját sorozatot kaphat Havas Jon. A Kit Harington főszereplésével készülő széria egyelőre kezdeti fázisban van. A könyvek írója, George R. R. Martin a saját blogján írt arról, hogy a produkció a Snow, vagyis a Havas munkacímet kapta, valamint azt is elárulta, hogy a forgatókönyvírókat és a showrunnereket a főszereplő hozta magával, az ő csapata dolgozik a sorozaton. Havas Jonról a Trónok harca utolsó évadában kiderült, hogy az igazi neve Aegon Targaryen, aki a Vastrón lehetséges örököse. A történet végén elűzték őt Westerosból, ő pedig a Vadakkal együtt elutazott a Faltól északra. A spinoff minden bizonnyal száműzetésének éveire koncentrálna, azt azonban egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor érkezhet majd a streaming szolgáltatóra.

Április elején érkezett a hír, hogy előkészületben van egy I. Aegon hódításáról szóló előzménysorozat is. A projekt még nagyon kezdeti fázisban van, egyelőre még írója sincs, azonban már keresik a megfelelő személyt a feladatra. A történet szerint az uralkodó két nővérével – akik egyben a feleségei is -, sárkányaikkal és hadseregükkel leigázták a westerosi királyságok nagy részét. Ezzel Aegon lett Westeros első királya, így ő ült először a vastrónon és alapította meg a három évszázadon át uralkodó Targaryen-házat. A történet 300 évvel a Trónok harca cselekménye előtt játszódik.

Egy hete az HBO bejelentette, hogy berendelték a George R. R. Martin A ​Hét Királyság lovagja könyvsorozatán alapuló szériát. A Hét Királyság lovagja: A kóbor lovag (A Knight of the Seven Kingdoms: The Hedge Knight) címre hallgató produkció cselekménye 90 évvel a Trónok harca előtt játszódik, amikor két valószínűtlen hős vándorolt Westerosba; Duncan, a Magas és apró termetű fegyverhordozója, Egg. A történet egy olyan korban játszódik, amikor még mindig a Targaryen-ház birtokolja a Vastrónt, a főhősöknek pedig ellenségekkel és számtalan veszéllyel kell szembenézniük. A sorozat írói és executive producerei George R. R. Martin és Ira Parker lesznek. A produkció az HBO Max utódjára, a Maxra jön, arról egyelőre nincs információ, hogy mikor debütál majd.

A Sárkányok háza augusztus 22-én debütált a hazai HBO Maxon. A Targaryan-házat bemutató sorozat hamar nagy népszerűségre tett szert, és a tavalyi év egyik legsikeresebb produkciója lett. A 2. etap forgatása április 11-én indult el, ez az évad azonban két epizóddal rövidebb lesz, mint az 1. szezon volt. A sorozat következő évada szinte biztosan 2024-ben lesz látható.

hirdetés

Vadonatúj, a világ különböző pontjain forgó párkereső reality érkezik az RTL-re

A TV2 napokkal a finálé előtt lelőtte a Házasság első látásra végeredményét

Nagyot tarolt a Sárkányok háza: ezek lettek 2024 legnépszerűbb sorozatai torrenten

2023 után 2024-ben is a TV2 lett a legnézettebb csatorna

3 hónappal a premier után elkaszálták az HBO egyik sorozatát

Újabb műsorváltozás a TV2-n: Kiderült, mikor lesz látható a Házasság első látásra utolsó két része